Connect with us

Ez a nap

Ellenzék: érvénytelen a szerdai parlamenti szavazás

Megosztás

Az ellenzéki frakciók érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el.

Megosztás

Az ellenzéki frakciók érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el.

Botrányos, törvényellenes ülés volt

Az ellenzék közösen tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, miután a parlament elfogadta a munka törvénykönyvének a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló módosítását, amit az ellenzéki pártok csak rabszolgatörvénynek neveznek.

A szocialista Tóth Bertalan azt mondta, hogy szerdán egy botrányos és törvényellenes ülés zajlott a Parlamentben. A szavazógépek a képviselői kártyák nélkül is működtek, ezért nem lehetett név szerint azonosítani a voksoló képviselőket, ami minden szabályt felülírt – hangsúlyozta.

Az MSZP elnöke kijelentette, nem adják fel, folytatni fogják a küzdelmet, de ehhez szükségük lesz a munkásokra és a szakszervezetekre.

A Fidesz kárt okoz a munkavállalóknak

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője szerint példa nélküli volt a szerdai szavazás, mert feltehetően még soha nem fordult elő, hogy az elnök ne a pulpitusról, hanem a saját képviselői helyéről vezényeljen le egy szavazást. Ő is kiemelte, hogy a képviselői kártya nélkül is le lehetett adni a szavazatokat.

A Fidesz többek között azt ígérte, mielőtt hatalomra került, hogy a magyar dolgozók oldalára áll. Ehelyett a háttérben olyan stratégiai szerződéseket kötnek a külföldi befektetőkkel, amelyek a magyar munkavállalóknak kárt okoznak – mondta a politikus.

Lehetőség a visszaélésekre

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy illegitimnek tartják szerdai szavazást. Az, hogy képviselői kártya nélkül is szavazni lehet, elképesztő visszaélésekre ad lehetőséget – szögezte le.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke arra emlékeztetett, hogy az ülésen megjelent Áder János is. Az államfő bebizonyíthatta volna, hogy a köztársaság elnöke, de „jobban érdekelte, hogy megválasszon három ki tudja kit egy olyan Nemzeti Választási Bizottságba, (…) ami elcsal mindent, amit lehet”, mint hogy az emberek millióit érintő rabszolgatörvénnyel foglalkozzon – bírált.

Összefogás a véleménykülönbségek ellenére

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke azt mondta: az ellenzéki pártok között áthidalhatatlan véleménykülönbségek vannak, de szimbolikus, hogy ebben az ügyben közösen tudnak kiállni.

Mi oda fogunk állni az érdekképviseletek, szakszervezetek és mindenki mellé, „akik érzik magukban a bátorságot, hogy szembemenjenek ezzel a nemzetáruló kormánnyal” – fogalmazott.

Szél Bernadett független képviselő is azt kifogásolta, hogy határozathozatalok alatt kártya nélkül is működtek a szavazógépek.

Úgy fogalmazott: ha a Fidesznek nem tetszett, amit ma látott, akkor nézzen magába, hogyan akadályozták éveken keresztül az ellenzéki képviselőket jogaik gyakorlásában.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Frissítve! A szakszervezetek a szociális párbeszéd felélesztését követelik a kormánytól

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük