Connect with us

Sport

Előnyben a MAC Budapest

Megosztás

A MAC Budapest 4-2-re legyőzte a címvédő DVTK Jegesmedvék csapatát a jégkorong Erste Liga döntőjének első mérkőzésén pénteken, a Tüskecsarnokban.

Döntőhöz illő remek hangulatban indult a finálé, amelyet mindkét együttes keményen kezdett. Először Magosi tesztelte Bálizst, majd Rusk kiállítása esélyt kínált a MAC-nak, de a miskolciak jól védekeztek. Kiegyenlített játék folyt a jégen, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ám a kapusok remekül tették a dolgukat.

A 15. percben a DVTK is emberelőnyben játszhatott, ám ez is kihasználatlanul maradt. Az utolsó bő egy percre pörögtek fel az események: előbb Garát távoli lövése akadt be, majd egy kapuvas után Nagy Krisztián szerzett gólt úgy, hogy a korong Adorjánról pattant be. A MAC tehát 2-0-s előnnyel vonulhatott pihenőre.

A második játékrész nagyobb iramot hozott

Egy páros kiállítás után produkáltak látványos hokit a csapatok, a legnagyobb helyzetet pedig Sakaris hagyta ki. Adorján a 25. percben nagyszerűen védte Nagy lövését, de egy perccel később Mansson löketénél már tehetetlen volt, így a hazaiak növelték előnyüket. A DVTK rákapcsolt, és többször is megdolgoztatta Bálizst, aki a 35. percig állta a rohamokat: akkor Kulmala lövését már nem tudta védeni.

A miskolciak nagy elánnal folytatták az utolsó harmadot

Galanisz nagyszerű cselek után faragott a hátrányból a 43. percben. A MAC is újra magára talált, és kiélezetté vált a csata, mindkét oldalon ziccerekkel. A hajrá különösen izgalmasan alakult, előbb Dansereau lövését védte Adorján, majd a DVTK kapusát lehozva támadott, és többször is nagy helyzetbe került, de nem jött az egyenlítés. A MAC pedig fél perccel a vége előtt lezárta a meccset, egy korongszerzés után Klempa az üres kapuba lőtt higgadtan.

A MAC sorozatban nyolcadik meccsét nyerte meg, a DVTK-t pedig egymás után negyedszer győzte le. Ez a harmadik döntő, amikor a két együttes találkozik, de a budapestiek először vannak előnyben.

A négy győzelemig tartó párharc szombaton este 8 órakor folytatódik a Tüskecsarnokban, a találkozót az M4 Sport közvetíti.

Majoross Gergely, MAC: “Sokkal kontrolláltabb játékot szeretnénk játszani, de ez nem várható egy ilyen jó ellenféllel szemben. A harmadik harmad első 10 percében nem tudtunk irányítani, aztán utána megtaláltuk a módját, hogy jobban működjön a játékunk. A folytatásra a játékfelfogáson kell alakítanunk. Most az a legfontosabb, hogy próbáljuk a játékot még hatékonyabbá tenni, és bízom abban, hogy közben a küzdőszellem megmarad. Holnap új mérkőzés kezdődik.”

Mikael Tisell, DVTK: “Kiegyenlítetten zajlott az első harmad, de döntő jelentőségű volt az utolsó perc, amikor két gólt is kaptunk. Ez balszerencsés volt, minden az ellenfélnek pattant jól. Utána keményen álltunk bele a meccsbe, és közel jártunk az egyenlítéshez. Nincs miért siránkoznunk, visszajövünk és nyerni fogunk szombaton.”

Jégkorong Erste Liga, döntő, 1. mérkőzés:

MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék 4-2 (2-0, 1-1, 1-1)
Gól: Garát Péter Zsombor (19.), Nagy Krisztián (20.), Mathias Mansson (26.), Tomás Klempa (60.), illetve Rasmus Kulmala (35.), Galanisz Nikandrosz(43.)

A párharc az egyik csapat negyedik győzelméig tart.

A döntő további programja:
szombat, 20.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék
kedd, 18.30: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest
szerda, 20.00: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest

(Forrás: MJSZ)

Kapcsolódó:

Mihály Árpád mesterhármasa után fordított a MAC Budapest

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük