Connect with us

Kerítésen innen

Elvehetik Ádertől főparancsnoki tisztségét

Megosztás

Az alkotmányrevízió elérné a köztársasági elnököt is. A Népszava szerint az Orbán Viktor által egy hete az állami rádióban belengetett „alkotmányrevízió” hátterében egyrészt az áll, hogy a kormány elégedetlen a bíróságok működésével.

A lapnak egy magas rangú fideszes azt mondta, a bíróságok sokszor korruptak,

ítéleteket lehet megvásárolni.

Az alkotmányrevízió érintheti Áder János államfő jogköreit

Ennek egyik oka az önigazgatás rendszerében keresendő – tette hozzá. A névtelen forrás szerint abban nincs semmi, hogy Országos Bírói Tanácstól (OBT) elvennék a közigazgatási bíróságokat, a franciáknál is az igazságügy-miniszter felügyeli a bírók működését,

mégsem mondja senki, hogy az egy diktatórikus megoldás lenne.

Az alkotmányrevízió érintheti Áder János államfő jogköreit is, elvehetik a honvédség főparancsnoki tisztségét. 

Fölösleges párhuzamosság

Ez a civil kontroll jelképe, de a fideszes politikus szerint a honvédség irányításában fölösleges párhuzamosságot jelent. Ugyanakkor egy másik ügyben bővülne Áder János hatásköre. Most a kegyelmi kérvényeket az igazságügyi miniszter terjeszti fel, az államfő elbírálja, a miniszter jóváhagyja. Utóbbi megszűnhet a revízióval, az államfő döntését a miniszter már nem bírálhatja felül.

Kihagyták a parlamenti ellenzéket – a döntéshez elég a kétharmad

A revíziót a kormány által megbízhatónak tartott jogászok készítik majd elő. A munkába az ellenzéket azért nem vonják be, mert

a kétharmad éppen elég erős felhatalmazás,

és a fideszes politikus szerint úgyis csak

abban versenyeznének, ki tud erősebben ellentmondani bármilyen javaslatuknak.

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük