Connect with us

Gyorshír

Emberekbe csapott a villám Gyenesdiáson

Megosztás

Villám csapott fába pénteken délután fél kettő körül a gyenesdiási strandon. Többen megsérültek, két embert újraélesztettek.

Megosztás

Szabados Gábor, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense délután három óra előtt arról számolt be, hogy arról érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint a gyenesdiási strandon villám csapott egy fába, ami alatt többen is álltak. Az első információk szerint két embert a mentők újraélesztettek, mentőhelikopter vitte el őket, egy pedig orvos ellátás után saját lábán távozott.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy munkatársait is a helyszínre siettek és részt vettek a segítségnyújtásban. A helyszínre riasztották egyik mentőhajójukat és Ábrahámhegyről a mentőtiszti gépkocsijukat is, ami az életmentéshez szükséges felszereléssel is ellátott.

A strandot mára bezárták.

Keszthelyre is lecsapott a vihar

Hirtelen jött az égi áldás, sokan egyáltalán nem is számítottak rá, így több járókelő táskájával próbált védekezni az eső ellen. A kánikula azonban nem szakadt meg, továbbra is 30 fokos meleg uralkodik.

ZAOL.hu

Meghosszabbították a hőségriasztást

Vasárnap éjfélig meghosszabbította az ország egész területére kiadott hőségriasztást az országos tisztifőorvos – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkárság pénteken az MTI-vel.

Azt írták: a legfrissebb meteorológiai előrejelzések indokolták, hogy a hétfőn kiadott országos riasztást, amely pénteken éjfélig volt elrendelve, két nappal meghosszabbítsák.

Az államtitkárság a döntésről értesítette a megyei kormánymegbízottakat – közölték, hozzátéve: egyéb intézkedésre jelenleg nincs szükség.

Közleményükben kiemelték: az extrém meleg még az egészséges szervezetet is megviseli, a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, az idős emberek és a kisgyerekek pedig különösen veszélyeztetett helyzetben vannak.

Azt kérik, hogy a vízparton pihenők kerüljék a napozást, valamint ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel. Mivel a melegben a koncentrációs készség is gyengül, az autósokat arra kérik: fokozott óvatossággal vezessenek.

Ezen felül felhívták a lakosság figyelmét: ebben az időszakban fokozottan ügyeljenek a megfelelő folyadékpótlásra, a legmelegebb órákban – 11 és 15 óra között – kerüljék a tűző napot, bőrüket pedig folyamatosan védjék a leégéstől. – írta az Emmi.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt péntekre az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki. Emellett az ország nagy részén felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetnek.

A jelenlegi előrejelzés szerint a hétvégén folytatódik a hőség. A maximumok általában 30 Celsius-fok felett lesznek, néhol pedig a leghidegebb órában is 25 fok körül alakul a hőmérséklet.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük