Connect with us

Kiemelt hírek

Emberrablás Budapest – Senki sem segített az áldozatnak

megkotozve
Megosztás

Fényes nappal, nagy verekedést követően raboltak el egy férfit Budapest egy forgalmas utcáján. Az esetről az ATV híradójának birtokába jutott egy felvétel, ahol jól látszik, ahogy egyszerre hárman kényszerítették a kocsiba a férfit.

Az eset hétfőn történt, azóta a sofőrt a rendőrség elfogta, három társát még keresik

Kézzel, lábbal tuszkoltak be egy férfit egy BMW-be, egyszerre hárman. Az eset Kőbánya-alsó vasútállomásnál történt. Világosban. Az autósok közül senki sem állt meg. Egy nézőnk telefonjával fel is vette ezt – olvasható az atv.hu-n
„Először az ütlegelés zajlott, azután hallottam ilyen szavakat, hogy hozzátok az autót, satöbbi, és egy úriember közülük elszaladt, és mire én megkerültem az állomást, az az autó már ott állt” – mondta a felvétel készítője, aki épp az incidens idejében szállt le a vonatról. A hátsó kijárat ajtaja mögött bújt el, onnan rögzítette a verekedést.
Fényes nappal raboltak el egy férfit Budapesten, senki nem segített – sokkoló videó
„Nem akartam, hogy észrevegyék, emiatt készítettem csak ilyen rövid felvételt, aztán elhagytam a helyszínt, amilyen gyorsan csak lehetett és értesítettem a rendőrséget.” – tette hozzá a férfi.

Rendőrségi nyilatkozat

A hivatalosan a rendőrség csak annyit közölt, hogy április elsején este 6 körül egy négy fős társaság bántalmazott egy férfit, majd a fekete BMW-be kényszerítették.

„Személyi szabadságától megfosztották és szabadon bocsátásáért pénzt kértek. Később a férfit elengedték” – nyilatkozta Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

A rendőrség a sofőrt, B. Ferencet pénteken elfogta, három társát továbbra is keresik Lakatos Kálmánt, Szilágyi Sándort és Csömör Henriket. Ellenük elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrség azt kéri, aki felismeri őket, hívja a 107-es vagy 112-es segélyhívót.

(Forrás: ATV.hu)

Hasonló

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük