Connect with us

Kerítésen innen

Emberségből elégtelen Orbánnak!

Megosztás

2018. október 15-e, a megbélyegzés napja lesz hazánk történelmében. A parlament, ahogy arról a Városi Kurír is többször írt, még júniusban alaptörvénybe iktatta az „életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalmát. Mivel a lakhatás jogát a jogszabály nem tartalmazza, így az utcán élő fedél nélküliek társadalomból való kirekesztése a kizárólagos cél.

hajlektalan
Megosztás

2018. október 15-e, a megbélyegzés napja lesz hazánk történelmében. A parlament, ahogy arról a Városi Kurír is többször írt, még júniusban alaptörvénybe iktatta az „életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalmát. Mivel a lakhatás jogát a jogszabály nem tartalmazza, így az utcán élő fedél nélküliek társadalomból való kirekesztése a kizárólagos cél.

A műsor a régi az ellenség új

Orbán azokat pécézte ki ellenségnek, akik t a mai magyar társadalom legelesettebbjei, akik képtelenek magukat megvédeni.

A Fidesz – parlament döntése végtelenül elkeserítő, megdöbbentő. Minden porcikám tiltakozik a törvény ellen, azt kegyetlennek, megalázónak, és teljesen feleslegesnek hiszem.

Tiltással semmit sem lehet megoldani, meggyőződésem, hogy a hajléktalanság ellen nem rendőri intézkedésekkel, büntetésekkel kell fellépni. Hiszen itt magyar emberekről, iszonyú sorsokról, egyéni tragédiákról beszélünk. Attól, hogy az alaptörvényben a hatalom megtiltja a fedél nélküliek utcán élését, még nem változik semmi, az érintettek sorsa egy jottányit sem javul.

Kizárt, hogy a PÁRT hatalmasságai nincsenek azzal tisztában, ma Magyarországon szerény becslések szerint is mintegy 30 000 hajléktalan személy van, akikre alig több mint 10 000 férőhely jut a szociális ellátó rendszerekben. Figyelmen kívül hagyták azt is, hogy sem kéregetni, sem életvitelszerűen utcán tartózkodni nem jó dolog. Senki nem választja ezt, ha van jobb lehetősége. A hajléktalanok azt mondják, nem szeretik a szállókat, mert nem biztonságosak és túlzsúfoltak, ami meg valamennyire elfogadható lenne, megtelik, mire odaérnének. Többségük sajnos tömegszállás, ahol mindennapos vendég a csótány, az ágyi poloska. Az élet egyéb „finomságairól” nem is beszélve.

Az államnak van felelőssége a lecsúszott, bajba jutott tagjaiért

Mindez annyit jelent, hogy a nyugati, magukat kereszténynek mondó civilizációkban a hajléktalan nem ellenség, akitől meg kell magunkat védeni, hanem embertárs, akin segíteni kell.

Magunk is látjuk, hogy könnyű hajléktalanná válni és nehéz visszakapaszkodni. Ennek a gazdasági és társadalmi drámának a megoldása, de legalább minden hajléktalan emberhez méltó elhelyezése után lehetne megfontolni a tiltást.

Hétfőtől a Fidesz által vezényelt magyar rendőrség „törvényesen” vegzálhatja, alázhatja meg az utcán élő embereket, tiporhatja sárba alapvető emberi jogaikat! Gyakorlatilag büntetlenül tehetnek a csórókkal azt, amit akarnak, talán még kitüntetést is kapnak ezért Orbántól!

Csak kérdések vannak válaszok nincsenek

hajlektalan

Fotó: Budácsik Lajos

A jogszabály hatálybalépése után számtalan, szerintem jogos kérdés kerülhet szóba, amelyekre nincs megnyugtató válasz:

>Hogyan ellenőrzik majd azt, hogy ki a hajléktalan? Miképpen lehet egyáltalán meghatározni az életvitelszerűen közterületen tartózkodás fogalmát?

> Tömeges razziák lesznek a nagyvárosokban éjszakánként? Akinél nincs lakcímkártya, az mehet a kóterba?

>Netán egy szegényesebb öltözék, már véres posztó lesz a rend őreinek a szemében, és azonnal előállítják az illetőt? / Mondtam is a feleségemnek, hogy ha nem borotválkozom egy hétig, s utána kopottas ruhában itt Debrecenben kiülök az Arany Bika elé, akkor vajon rendőri intézkedés lesz majd velem szemben is? /

>És mi lesz azokkal az idős, beteg emberekkel, akiknek időnként egy kiflire se futja? Őket koldulásért megbüntetik?

>A hajléktalanok kis motyójában ott van az életük. Mi alapján dönt majd a magas erkölcsi nívójú hatóság arról, hogy mely tárgyakat ítél megsemmisítésre?

>Milyen jogi segítséget kapnak az utcán élők ahhoz, hogy az őket érő rendőri fellépésekkel szemben igazukat megpróbálják érvényesíteni? Hisz’ egy jogállamban még a gyilkosnak is jár a védelem joga.

Indul a koldusvadászat?

Valódi bűncselekmények elkövetőinek felkutatása helyett az lesz a magyar rendőrök fő feladata, hogy nyomorgókra, koldusszegényekre, otthontalanokra vadásszanak? Ezzel javulnak majd a felderítési mutatók? Nem szégyellik magukat a „nemzeti” rendőrség vezetői, hogy ilyen gusztustalan eszközévé válnak Orbán hatalmi mániájának? Ezt jelenti a keresztény kultúra értékeinek a megvédése?

Ferenc pápa szerint:

„Az igazi hatalom és szabadság a gyengék és az elesettek támogatásában nyilvánul meg.” A katolikus egyházfő, gyakran hivatkozik arra, hogy „

Isten Fia úgy jött a világra, mint egy hajléktalan. Isten Fia tudta, mit jelent fedél nélkül kezdeni az életet.” A pápa hangsúlyozta, Jézus nem csak szolidáris akart lenni minden emberrel, ő maga azonosult mindenkivel, aki szenved, sír, bármiféle igazságtalanságot elszenved. Világosan megmondja: ” Mert éheztem, és enni adtatok, szomjaztam, és inni adtatok, idegen voltam, és befogadtatok engem.”

Hol marad a kormányból a felebaráti szeretet, az irgalom, a gyengék segítésének „örök” emberi törvénye? Szeretnék tévedni, amikor azt gondolom, hogy egy céljuk volt: nem tudni, hova és hogyan, de elűzzék a hajléktalanokat az úri szemeik elől.

Az élet egyik nagy igazsága, aki ma a szegényeket védi, talán holnapi önmagát védelmezi

 

Fotó: Budácsik Lajos

Aki ma elsőnek hiszi magát, abból könnyen lesz holnap utolsó. Elég egy elveszített állás, egy rossz lakáskölcsön, egy-két elhibázott magánéleti döntés vagy betegség.

Civil magyar hazafiként az erőnk véges, nem áll hatalmunkban a gyalázatos törvényt megváltoztatni. Emberként, állampolgárként csak annyit tehetünk, hogy felemeljük szavunkat a hajléktalan embertársaink megbélyegzése ellen, követeljük, a hatalmasságok őket is vegyék emberszámba, ne kivert kutyaként kezeljék őket. Meggyőződésünk, nem attól lesz egy kormány keresztény, hogy naponta legalább tucatszor jó hangosan a tudomásunkra hozza. A szavak helyett, a tettek beszélnek, minősítenek: a keresztény kultúrának szerves része az egymás iránti szolidaritás, az emberi méltóság tisztelete, a gyengék, elesettek felkarolása.

Szerényen javasolom Orbán Viktornak és elvbarátainak, legyenek végre „emberek”, fontolják meg Benedek pápa gondolatait, szálljanak magukba, s vonják vissza az alaptörvény módosítását:

„Egy társadalom emberiességnek legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével” Ahogyan a Bibliában olvashatjuk:

„Amit megteszünk eggyel a legkisebbek közül, azt Jézussal is tesszük, amit meg nem teszünk meg, azt Vele nem tesszük meg.”

Kapcsolódó

Nyugtalanít, hogy mi lesz a hajléktalanokkal? Itt a lehetőség, hogy te is segíts nekik

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük