Connect with us

Ez a nap

EP-választás – Részvételi arány 17 órakor: 37,06 százalék

időközi választás
Megosztás

Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 17 óráig a szavazásra jogosultak 37,06 százaléka adta le voksát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

21 mandátum sorsáról döntenek

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az EP-be.

A fővárosban a szavazók 44,1 százaléka, 579 064 választópolgár adta le szavazatát 17 óráig.

Hajdú-Bihar megyében a legalacsonyabb a részvétel

A megyék közül a részvételi arány 17 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 41,5 százalék, ami 85 193 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 31,3 százalék, ebben a megyében 134 196-an voksoltak.

A 2004-es EP-választáson 17 óráig a választásra jogosultak 32,25 százaléka szavazott, 2009-ben 30,25 százaléka, 2014-ben pedig 24,06 százaléka.

A részvételi arányokról az utolsó napközbeni összesítés adatai 18.30 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

(Forrás:MTI)

Kapcsolódó

EP-választás – Részvételi arány 15 órakor: 30,52 százalék

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük