Connect with us

Ez a nap

EP-választás – Szanyi: a technikai megoldásnak a Jobbikkal nincs politikai tartalma, ez csak matematikai szükségszerűség

Megosztás

Szó sincs arról, hogy az MSZP politikai együttműködésbe kezdene a Jobbikkal az EP-választásokon, ám nyitott rá, hogy bizonyos technikai megoldásokat alkalmazzanak.

Megosztás

Szó sincs arról, hogy az MSZP politikai együttműködésbe kezdene a Jobbikkal az európai parlamenti választásokon, viszont nyitott arra, hogy bizonyos technikai megoldásokat alkalmazzanak – jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Sok szavazat elveszhet

A politikus elmondta, a technikai megoldás alatt azt érti: „nincs politikai tartalma, ez egyszerűen matematikai szükségszerűség”, az európai parlamenti választások egyik fontos sajátossága, hogy öt százalékonként lehet egy mandátumot kapni, magyarán ha valakinek kilenc százaléka van, annak még mindig csak egy mandátum jár, a többi szavazat pedig elvész.

Kifejtette, „kétségtelen, hogy a Jobbik politikájával, különösen a korábbi politikával és a korábbi mondatokkal nagyon-nagyon nem értünk egyet, sőt, kifejezetten elhatárolódunk ezektől és tiltakozunk ezek ellen”.

Közölte: „…még odáig is el mernék menni, hogy ha kora reggel lehet ilyet mondani, hogy ha a Jobbik most már évek óta elindult egy úgynevezett néppártosodás útján, akkor mi azt azért szeretettel vesszük. Bár nekem a szélsőséges mondatok sorában a sorosozás is körülbelül ugyanez a kategória.”

Szanyi Tibor szembesítése

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy „agyonütöm, leütöm, meg farhát kommandó, ez belefér a néppártosodásba?”, elmondta: „hát ez biztos, hogy nem fér bele a néppártosodásba, ezek a még meglévő szélsőségek. …eszem ágában nincsen egy picit sem a Jobbiknak bármiféle politikai cselekedetét vagy mondatát védelmezni, vagy magyarázni…. Viszont, ezzel együtt azt gondolom, hogy maga a párt lehet, hogy még tagjai sorában tud egy sor olyan figurát, akik tényleg vállalhatatlanok a közélet szempontjából, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a szavazók egy része, sőt, nagy része, már igazából a jövő felé kacsintgat….”

Szanyi Tibort a műsorban szembesítették néhány korábbi, a Jobbikra vonatkozó kijelentésével, például azzal a 2014-es mondatával, miszerint a Jobbik „náci söpredék”.

A politikus erre úgy reagált, hogy ez akkor igaz volt, és ma sem sokkal jobb a helyzet, de a Jobbik egy olyan irányt vett fel – utalt a néppártosodásra –, amit látni kell. Ugyanakkor hangsúlyozta, „semmiféle politikai megállapodásra nem készülünk a Jobbikkal”.

A Fidesz nem állt kötélnek

Arra a kérdésre, hogyan változott a megítélése a Jobbikról az évek során, úgy felelt, nem sokat. Bár látszik, hogy próbálnak szabadulni az egészen szélsőséges múltjuktól, még sok idő lesz, mire ez sikerül nekik – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy 2014-ben összefogásra szólította fel a Fideszt a Jobbik kiszorításáért, úgy vélekedett, sajnos a Fidesz nem volt ebben partner, ezért a nyakukon maradt a Jobbik.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Orbán úgy fél az ellenzéki együttműködéstől, mint „ördög a tömjénfüsttől”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük