Connect with us

Blogbazár

Budai „ezek a filozófusok Niczivel foglalkoznak” Gyula harcra kész!

Megosztás

Budai Gyulát leporolták és előkapták a polcról, ahol eddig múlatta – szigorúan a mi pénzünkből – idejét. Várt a megfelelő időre, mert mondták neki: egyszer még kérnek tőle valamit! És felvirradt újra az ő napja!

Eljött a "szép (nagyon régi) új világ! - Megalakult a Védett Társadalom Alapítvány és azzal a lendülettel kivont szablyával támad az általuk nem védettekre
Megosztás

Budai Gyulát leporolták és előkapták a polcról, ahol eddig múlatta – szigorúan a mi pénzünkből – idejét. Várt a megfelelő időre, mert mondták neki: „egyszer még kérnek tőle valamit”! És felvirradt újra az ő napja!

… „elszámoltatási kormánybiztos” – biztos?

Gábor György vallásfilozófus így üdvözli a sok mindenről elhíresültet:

„Most, hogy a távozó Balog Zoltán helyét a nagy visszatérő, Budai Gyula foglalta el a parlamentben, ugyanaz, aki annak idején mint „elszámoltatási kormánybiztos” folyamatosan prejudikált, hazudott és aljas sajtótájékoztatókon hordott össze mindent filozófus barátaimról, kollégáimról és rólam, ideje ismét feleleveníteni azt, hogy az az ember ült be most a Fidesz-frakcióba, s lett belőle újra honatya, aki annak idején azt találta mondani egy sajtótájékoztatón, kellő rosszallással, miszerint

„ezek a filozófusok Niczivel foglalkoznak.”

Niczivel!

Persze csak azután, miután már Nietzschével kifoglalkozták magukat. Nagy mázlink volt, hogy ő csak Niczit ismerte, Nietzschéről viszont sosem hallott!”

Budai Gyula a süllyesztőből Balog képviselői székébe kecmergett

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük