Connect with us

Banánköztársaság

Felhívás ünnep utáni emlékezésre amnéziásoknak

Megosztás

A tegnapi és a tegnapelőtti dolgokra még emlékezünk valamiképp. De a régebbiekre már nem annyira. Tegnap a félelem ünnepe volt. Orbán és kompániája fél, hogy nemsokára elveszíthetik zsákmányszerző hatalmukat és oda lesz a dőzsölés. És félelmében fenyegeti a magyarok többségét. Mert sokkal több magyar szeretne megszabadulni tőlük, mint amennyi továbbra is kívánja hatalmi ittlétüket!

Fenyegetve félemlítenek!

Emlékeztető minden magyarnak! Kik is ezek, akik tegnap fenyegetőn ünnepeltek itt?

Ők, akik nemzeti ünnepünkre turistákat szerveztek idegenvezetőkkel, tolmácsokkal nem csak magyaroknak! Hogy döngethessenek – eltakarva fogyó támogatottságukat -, milyen sokan voltak!

Ők azok, akik arra biztatták egykor az embereket, hogy fordítsanak hátat az egykori miniszterelnöknek, bárhol is beszél. Ők azok, akik vádolták az akkori szocialista vezetést, kijelentve, hogy a Gyurcsány által irányított rendőrség brutális és megmagyarázhatatlan erőszakot követett el békés emberek ellen. De a randalírozó csőcselékre persze már ennyi szót nem vesztegettek.

A szlogenek szavatossági ideje lejárt

Emlékezzetek, ezek azt skandálták habzó szájjal, hogy a szocialisták politikája és bizalomvesztése volt az oka a forint nagymértékű árfolyamcsökkenésének. Most meg lapítanak, lesütött szemmel eloldalognak, amikor a forint állandósult háromszáz feletti gyengesége kerül szóba az euróval szemben. Nem mintha máskor, bármire érdemben válaszolnának, csak fake newsozni tudnak.

Emlékeztek, mikor kórusban szavalták: „A miniszterelnök bizarr jelenség, mindig elkúrja, minden programja megbukik, mégis marad. Politikája elbukik a választók előtt, a piac nem veszi komolyan és már azok sem tapsolnak megszorító csomagjainak, akik annak idején Bokros Lajost éltették.”

A szlogenek szavatossági ideje lejárt. A köpködő, gyalázkodó, hisztérikus kifakadásokra nem kíváncsi senki. Az olyan világraszóló, szégyent hozó vakkantásokra sem, mint: „…zsidókat a Dunába, Gyurcsányt meg utána…” 2007 júliusában Tusnádfürdőn elhangzott beszédében a felcsúti már akkor szint vallott. Elmondta élete nagy hazugságát is: „nekünk az egész országba be kell menni, és világossá kell tennünk, hogy az az igazság Magyarországon, hogy a szegények csak az újjobboldaltól várhatják érdekeik védelmét, mert a baloldal lemondott róluk.”

A baloldal elmulasztotta felmutatni az embereknek e beszéd lényegének kritikáját. Hogy világossá tegyék a fejekben, mit is akart valójában a Fidesz. Azzal, hogy a nemzeti jelleget a demokrata elé helyezve, egy új szociális jobboldal fontosságát hangsúlyozta. Hogy a szocialistákat nemzetárulóvá minősítette, megetetve a tömegeket, hogy a szocialisták mindent a piac fennhatósága alá rendelnek, tehát antiszociálisak.

Ezért új szociális jobboldalra van szükség – mondták, olyan jobboldalra, amely védi a szegények érdekeit, úgy, hogy a nemzeti érdekek elsődlegességét senkinek nem engedi megkérdőjelezni. Nemzeti és szociális. Olvassátok csak egybe. A népnek tetsző volt a harsogás: a haza az első és a szegények megsegítése. Orbán a tusnádfürdői beszédet idehaza nem merte volna elmondani. Az lett volna a valódi színvallás!

A szabadságharcos, nemzeti együttműködést hazudók avíttas szlogenjei, a mostaniakkal együtt már a kukában vannak.

Csak a Fidesz, de lehet valami más is

Emlékeztek? Szemérmesen hallgattak arról, hogy az évtizedekre titkosított olajügyekben vezető politikusuk nem volt hajlandó parlamenti bizottság előtt nyilatkozni, hallgattak volt választmányi elnökük családjának viselt dolgairól és nem tárták a nyilvánosság elé volt pártigazgató polgármesterük bűnös szolnoki történeteit. A pártelnök közeli ismeretségi körébe tartozó, évekig Hollandiában bujkáló és ott elfogott Varga Tamás bűvészmutatványaival se dicsekedtek mostanáig.

Mert szerintük csak ők képesek kihúzni az ország szekerét a kátyúból. És ha nem nyernek most, akkor annyi az országnak, mondják. Nem lesznek többé Kaya Ibrahimos, meg csengeri milliárdos történetek, pasaparki pöffeszkedések, gyöngytyúkvadász házi szarvasokra lövések és hat éves gyermekek nevére vásárolt luxuslakások. Nem lesz többé quaestorizált pénz turmixolás és Ó utcai önbetörés szagú letelepedési kötvénybűvészkedés.

Mert szerintük ők képviselik a többséget! Azokat is, akik ma még hallgatnak. Ők azok, akik gyógyíthatatlan sebeket ejtve megkísérelték és kísérlik ma is visszavonhatatlanul kettészakítani az országot, egymás iránt gyűlöletet és bizalmatlanságot keltve. Még tegnap is az ünnepen. Milyen emberek ezek?

Emlékeztek? Egykor, amikor azt hitték jól állnak, előre hozott választásokat akartak. Emlékeztek a parlamenti zászlófelvonás alatti befütyülőkre, a „hazaárulókat” üvöltőkre, a „tolvajbandát” skandálókra, a himnusz alatt „börtönbe” üvöltözőkre? A halálfejes, meg árpád sávos zászlókat lengetőkre emlékeztek-e?

De hol voltak ezek az üvöltöző ünneplők akkor, amikor annak idején a bíróság jogerősen elítélte a 154 milliós kárt okozó fideszes, szolnoki Várhegyi Attilát, vagy amikor a debreceni fideszes városi frakcióvezető helyettest csalás büntette miatt, míg Virág László ugyancsak cívisvárosi fideszes politikust hűtlen kezelés miatt jogerősen elítélték?

Akkor vajon miért nem üvöltöztek, gyalázkodtak kivetkőzve magukból? Ebben a meleg- hideg frontos, fagyos légkörben emlékezzetek ünnep után ezekre a történésekre is. És ne felejtsétek, már Tarlós sem volt ott a tegnapi ünnepen, mert fázott valamitől. Ő már tudja, hogy ítéletidő járja, pár hét és ráfázhatnak az illiberálisok mindannyian!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük