Connect with us

Banánköztársaság

A Fidesz újabb választási csalása (avagy szegények zsarolása)

Megosztás

Káposznyák István, aki a DK-Szolidaritás  Hajdú-Bihar megyei közös jelöltje, lapunknak küldte el döbbenetes videó riportját, ami leleplezi az Orbán kormány újabb szavazat vásárlását.

Nyírábrány községben, amely közvetlenül a magyar-román államhatár mellett helyezkedik el, a Fidesz önkormányzati képviselői rendszeresen terrorizálják, zaklatják, zsarolják a mélyszegénységben élő helyi lakosokat.

https://youtu.be/mgi85oFSCmA

Kihasználva a hideg, zord időt felkeresik a rászorulókat, s felajánlanak nekik fűtésre való tűzifát, de cserébe szavazzanak a kormányra. Persze ha elutasítják, vagy netán más párt szimpatizánsai akkor szerencsétlenek továbbra is fagyoskodnak fűtetlen otthonaikban.

Sőt volt olyan, akit a munkahelyéről rúgtak ki politikai hovatartozása miatt.

Ugyanezt megcsinálták élelmiszer csomagokkal is, valamint egy helyi lakos arról számolt be, hogy kétezer forintosokat kezdtek el osztogatni abban a reményben, hátha megfelelő helyre teszik majd a voksukat a falubeliek.

A videó riport elején egy asszony arról is beszél, hogy olyan embereknek adtak tűzifát, akik nem is szorultak rá. Pusztán azért, mert ők Fidesz szimpatizánsok s a nyugdíjuk pedig állítólag csaknem 300 ezer forintra rúg.

Ez csak egy település, de ez az aljas jelenség tapasztalható minden Fidesz által uralt vidéki városban, s faluban. Mindent, szó szerint mindent megtesznek a hatalomban maradásért.

Zina Mihailova

Szerző

37 hozzászólás

37 Comments

  1. Savazó

    2018.01.17 11:51 at 11:51

    De, hogy tudják ellenőrizni, hogy kire szavaztak.

  2. János Dunai

    2018.01.17 11:51 at 11:51

    27 év egyetlen patkánya sem.a csak ott sundorgök a vegen bekapcsolodok sem meggyözöek.forradalom es pártok parlament nyet.népszavis valasztast ellenörzest

  3. Pál Megyes

    2018.01.17 12:25 at 12:25

    Hát , én azt mondtam volna, hogy csak a fityesz! A sok fát meg eltüzeltem volna, áprilisi 8.-ig. Szavazni meg nem megyek, mert minden politikus élősködő, munkakerülő parazita.

  4. János Hubay

    2018.01.17 12:27 at 12:27

    Úgy, hogy ott fog állni mellette az „illetékes”! Szabálytalan és tilos? Kit érdekel…

  5. Matild Vesztergom

    2018.01.17 12:54 at 12:54

    Nem megy szavazni? Azt hittem, hogy a fiatalok okosabbak és jobban féltik a jövőjüket /+a gyermekeikét is/! Tájékozódással együtt mérlegelni kellene a jövő „esélyeit”!

  6. Tomkaytomek Tomka

    2018.01.17 13:11 at 13:11

    MAGA PÁL DE NEM PATO PÁL AKI NEM MEGY EL SZAVAZNI AZ A SALYÁT MAGÁT RUGJA HASBA ,EJ RÁ ÉRÜNK ARRA MÉG . MIÉRT TESZI TÖNKRE MAGYARORSZÁGOT ,GONOSZTEVÖK URALKODNAK RAJTUNK .FIDESZ ÉS A JOBBIK A GONOSZ TEVÖK PÁRTJAI

  7. Manci

    2018.01.17 13:58 at 13:58

    ez így igaz!!

  8. János Virág

    2018.01.17 14:02 at 14:02

    Ez a szemét fidesz!

  9. DÓZSANÉPE

    2018.01.17 14:09 at 14:09

    Aki nem megy el szavazni, akkor is a fideszt erősíti, ha utálja őket.

  10. Bakos Éva

    2018.01.17 17:56 at 17:56

    Hülyeség el kell fogadni amit adnak, a többi meg majd a szavazófülkék magányában eldől. Akinek van egy kis csepp esze, egy talicska fával nem lehet megvenni.

  11. Rozsa Zelene

    2018.01.17 18:12 at 18:12

    Hat ott allhat mogotte, es mit tud tenni, ha nem a fideszre szavaz, es az ellenzek nyerne? A valtozas utan futhatnak majd az illetekes uj segget keresni, egyaltalan nem kell felni attol, hogy ott allnak a szavazok mogott, ha tisztessegesen es meggyozodesuk szerint szavaznak az emberek ezek a fidess csicskak mennek a levesbe. Ugyhogy nyugodtan sajat tollat vive szavazzanak az emberek akire akartnak. A sajat tollra azert van szugseg, mert nemely helyen olyan tollta tesznek ki a szavazo fulkekbe, ami rovid idon belul lathatatlanna valik a vele kitoltott szoveg, illetve az X. A penz illetve barmit fat, elelmet osztogato csicskaknak meg nyugodtan mondhatjak, hogy a fideszre szavaznak, a szavazo fulkeben meg azt tesznek amit akarnak. Nem kell presztis kerdest csinalni a kikenyszeritett velemenybol, ez csupan kegyes hazugsag a csaladjuk, gyerekeik ttulelese erdekeben, senkinek nem okoznak vele kart, ha azt mondjak, hogy a fidessre fognak szavazni es nem azt teszik a vegen. Ezzel csak segitenek az orszag lakosainak es sajat maguknak a valtozasban valo remenyben.

  12. Szücs Istvánné

    2018.01.17 18:40 at 18:40

    Nagy baj!

  13. Erzsébet Ézsiásné Nagy

    2018.01.17 18:43 at 18:43

    Igaz! Ez nekik kedvez!

  14. Veronika Wágner

    2018.01.17 19:23 at 19:23

    pont ezt akartam írni,.,…..ott nem látják mit csinál!!! Bólogatni kel aztán utána szavazni arra aki nekik a legszimpatikusabb a FIDESZEN KÍVÜL !!!!!!!

  15. Veronika Wágner

    2018.01.17 19:23 at 19:23

    és hülye aki nem látja be hogy a szavazatkor NINCS OTT SENKI !!!!

  16. Marton Endre

    2018.01.17 21:00 at 21:00

    Lol!A ballib söpredèk újabb kapálózása..

  17. Viharvert Boszorkány

    2018.01.17 22:43 at 22:43

    mit ugatsz, te büdöspofájú, hazaáruló komcsi fidesznyik birka?
    takarodj a nyájadba, akolba, vályúhoz! te ócska szemét! egybites, senkiházi csürhetag!

  18. Mária Tóth

    2018.01.17 23:29 at 23:29

    mindenki mennyen el szavazni,akkor sikerül a fideszt elzavarni

  19. agnes losonczi

    2018.01.18 00:12 at 00:12

    Az unintelligens fideszbérnyalonc – te – amint megszolgálja/od a keresetét/edet. Mondanivalója zéró, sőt mínusz értelmetlenségét tekintve, de muszáj nyekegnie, mert azért fizetik.

  20. agnes losonczi

    2018.01.18 00:13 at 00:13

    Ez így ok, és jó megoldás, de akkor is muszáj közhírré tenni az aljas és kétségbeesett hatalmi visszaéléseket. Különben sose lesz végük.

  21. agnes losonczi

    2018.01.18 00:16 at 00:16

    Ez a cikk nem arról szól, annak semmi köze a visszaélésekhez. Se ahhoz pl., hogy valakit a munkahelyéről vágnak ki, a megélhetésétől fosztanak meg, mert nem „reszket, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ”, hanem nem akar gyomorfekélyben élni az állandó rejtőzés miatt.

  22. agnes losonczi

    2018.01.18 00:19 at 00:19

    Akkor NEKED IS „köszönhetem” az átkozott „fülkeforradalmat”, amelyik ezt a szemetet kormányzásra söpörte oda! A hozzád hasonló húgyagyúak, az ország majd fele szavazta meg őket a nemszavazásával és effektíve társtettes párszázezer állampolgártársunk halálában kórházakban, devízakilakoltatások miatt, a saját otthonukban való éhen- vagy fagyhalálukban! Szégyelld magad!

  23. agnes losonczi

    2018.01.18 00:21 at 00:21

    Tán valami érthetőt írnál. Amúgy az ötleted eleve halva született.

  24. Marton Endre

    2018.01.18 15:11 at 15:11

    Ennyi volt,libsi?Ez mèg tőletek is gyengusz.

  25. Marton Endre

    2018.01.18 15:12 at 15:12

    Kuss van,kutya..Mert megkötlek,ès hívom a sintèrt.

  26. Marton Endre

    2018.01.18 15:13 at 15:13

    Pontosan így van.El kell menni szavazni.Ott minden kiderül..

  27. Marton Endre

    2018.01.18 15:14 at 15:14

    Ez már a ballib hazugság rèsze..

  28. Marton Endre

    2018.01.18 15:14 at 15:14

    Mièrt hazudsz?Èrtem èn hogy libsi vagy,ès mozog a szád,de akkor is…

  29. Viharvert Boszorkány

    2018.01.18 17:34 at 17:34

    vigyázz te prosztó egybites komcsi!
    veszett kutyával ne kezdj, mert szétmarcangol.
    a birkákkal meg főleg könnyű elbánni! XD

  30. István Kovács

    2018.01.18 17:37 at 17:37

    Ezekre mást nemlehet mondani mocsokládák

  31. agnes losonczi

    2018.01.18 17:50 at 17:50

    Érvekre nem telik, te fenemagabiztos húgyagyú?! Persze, ahoz működő agy kéne.

  32. agnes losonczi

    2018.01.18 17:51 at 17:51

    Ballib-ballib-ballib. Mindössze ennyit voltál képes megtanulni a trollképzésen?! Ki fognak rúgni, kénytelen leszel tisztes munka után nézni.

  33. agnes losonczi

    2018.01.18 17:53 at 17:53

    Te beszélsz minőségről?! Még bértrollnak se elegendő a gfagyhőmérsékletű iq-d. Érvekről meg ne is beszéljünk, nemhogy nem telik tőled, de azt se tudod, mit jelent.

  34. Viharvert Boszorkány

    2018.01.18 17:59 at 17:59

    no, olvass egy kicsit, hogy kiket is támogatsz!
    vagy te is benne vagy a behajtó brigádban, akik meg akarják venni az emberek cégeit ingen?
    https://g7.24.hu/allam/20180116/az-allamtol-rettego-topmenedzsereket-talalt-magyarorszagon-egy-kutatas/

  35. Jenő Kiss

    2018.01.18 22:32 at 22:32

    Bocs, a fidesznyik nem komcsi, hanem ez a viselkedés aljas, mocskos szellemű disznóság. És akik nem büntették őket, azok pedig elveszett emberek.

  36. Nagy Kis

    2018.01.21 08:23 at 08:23

    Április 8 ! ! ! !

  37. alterego

    2018.01.21 20:15 at 20:15

    „Mindent, szó szerint mindent megtesznek a hatalomban maradásért.”
    A másik opció a sitt. Az első verzió jobban tetszik nekik.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük