Connect with us

Ez a nap

Fideszes ejtőernyősök a közigazgatási bíróságokon

Letöltendő börtönt kért az ügyész Lagzi Lajcsira és feleségére - hamarosan ítélethirdetés!
Megosztás

Saját embereivel és újraírt eljárási szabályokkal veszi be a Fidesz a közigazgatási bíróságokat.

„Szükség lenne egy olyan bíróságra, amelyiknél összpontosul a közigazgatási jogi szaktudás. A jogállamiság szempontjából ez legalább olyan fontos, mint az Alkotmánybíróság” – így indokolta Trócsányi László igazságügy-miniszter a közigazgatási bíróságok megreformálását. Hogy ezen pontosan mit is kell érteni, mára kiderült: egy novemberi miniszteri rendelettel megnyílt az út a politikai ejtőernyősök előtt, akik a januárban életbe lépett új eljárási szabályok alapján, ráadásul az eddiginél többféle ügyben járhatnak el.

Az átalakítás révén lényegében nem maradt olyan, politikai befolyástól mentes állami szervezet, amely kizárólag szakmai szempontok alapján, függetlenül ellenőrizhetné a hatalom működését.

A bírói hatáskör is módosult: az ítész már nem csak azt vizsgálhatja, hogy törvényes volt-e az adott állami szerv eljárása, ki is kikényszerítheti döntése végrehajtását, például bírságot szabva ki az ítéletben foglaltakat elszabotáló állami szerv vezetőjére. Megteheti azt is, hogy elveszi az adott hatóságtól az ügyet, és átadja egy másik, azonos hatáskörű szervnek.

Csak politikai megfontolásokkal magyarázható, hogy az ilyen súlyú döntéseket szeretné minél inkább „birtokon belül” tudni a kormány.  „Hatalmi viszonyokat fog alakítani a közigazgatási bíró, ezért van nagy jelentősége annak, hogy kik fogják ezeket a döntéseket meghozni” – értékelte a helyzetet a HVG egyik bírósági forrása.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Újabb törvénnyel egyengeti a bíróságok megszállását a kormány

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük