Connect with us

Kerítésen innen

Fideszes tempó: már nem Kósa az ostoba és a kapzsi, hanem az MTA

MTA
Megosztás

Az MTA előjogairól publikált véleménycikket a Magyar Időkbe Sebes Gábor budaörsi fideszes önkormányzati képviselő, aki a választás után még arról írt a hvg.hu-n, hogy „Rogán Antal, Semjén Zsolt és Kósa Lajos annyira ostobának és kapzsinak bizonyultak, hogy nincs helyük az ország vezetésében”. Sebes most az MTA-s kutatási pénzek átcsoportosításának ügyéről fejtette ki véleményét: szerinte az MTA-nak el kellene fogadnia, hogy a kormány koordinálni akarja a kutatási pénzeket.

Kettős mérce

Érezhetően kettős a mérce: míg Sebes szerint, az MTA az ügy kirobbanása óta hisztizik, üzenget és az ellenzék kampánya mögé bújik (?), valamint az önállóságához és a függetlenségéhez való ragaszkodás álca, valójában azt jelenti, hogy ne lehessen a kutatókon semmit sem számon kérni – addig a kormányzati központosító politika mögött csak társadalompolitikai racionalitási szándék áll.

Az MTA nem tapsol, ha kiveszik a kezéből a pénztárcát

Azaz Sebes az MTA-t illetően rosszhiszemű: a kutatók mindenféle társadalmi felelősségtől mentesen, l’art pour l’art kutatgatnak, ahogy jólesik, a kormánnyal kapcsolatban pedig jóhiszemű. Azzal a kormánnyal, amelyben a kapzsi és ostoba Kósának, Semjénnek és Rogánnak helye van az ország vezetésében, tehát minden jóhiszeműségnek megvan az alapja. Úgy pedig végképp, hogy az új kabinet tovább központosította magát: a kicsit is gógyisabb kormánytagokat vagy eltakarították, vagy lebutították a hatáskörüket. A kormány minden, számára kritikus vagy csak szimplán tőle független hangot, szférát meg akar félemlíteni, el akar lehetetleníteni (civilek, bírók, ellenzéki sajtó). Érthetetlen, hogy az MTA nem tapsol hozzá, ha kiveszik a kezéből a pénztárcát.

A Magyar Idők nem a leghitelesebb fórum

Természetesen jogos a tudományfinanszírozás és a társadalmi hasznosság kérdését feszegetni, de a közpénzek minél hatékonyabb elköltésének kérdése nem abban a Magyar Időkben vetül fel a leghitelesebben, amelybe öntik a közpénzes hirdetéseket, miközben az olvasottsága mindezt csöppet sem indokolja. És attól a kormánytól sem hiteles, amely épp most látta be, hogy a letelepedési kötvények kárt okoztak az országnak, azaz közpénz veszett el, miközben offshore-hátterű magáncégek százmilliárdokat kaszáltak.

Csak az MTA-ban vannak belső klikkek, a kormányban nincsenek

„Be lehet állítani valamiféle szabadságnak és függetlenségnek, hogy nem a választott Országgyűlésnek felelős kormánytól függ az MTA, de akkor belső klikkek, érdekcsoportok színfalak mögötti harcában osztják fel a kutatási pénzeket” – írja Sebes. Tehát milyen jó, hogy a kormány felelős az Országgyűlésnek, a képviselői indítványokban beadott törvényjavaslatokkal, a röhejes vagyonnyilatkozati rendszerrel – a példákat sorolhatnánk napestig –, és soha, semmit nem intéz belső klikkek és érdekcsoportok bevonásával az Alaptörvény megírásától a közpénzek minél teljesebb körű elköltéséig.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük