Connect with us

Ez a nap

Földönfutóvá vált karácsonykor egy pécsi család

Megosztás

Az önkormányzat eddig sem segített. Egy – vélhetően elektromos vezetőkből indult – lakástűz nyomán otthontalanná vált a pécsi Nyírő család, noha a súlyos fogyatékos fiukat és egy 17 éves lányt nevelő házaspár eddig is egy komfort nélküli, udvari lakásban élt.

Bár sokszor jelezték, hogy valaki lopja az áramot, mindhiába: vélhetőleg épp ez okozta most a tragédiát.

A wc az udvaron, a beteg fiút is egy zöld lavórban tudták csak mosdatni, mindezt Pécs belvárosában, egy rendezett utca, a külső szemlélő számára nyilván láthatatlan belső udvarában.

Feleségem a fiunk után, aki 22 éve ellenére egy 2,5 éves gyerek szintjén van, kapja a 41 ezer forintos ápolási díjat, illetve a fiam rokkantsági és nyugdíj ellátását, ami 60 ezer forint, én 100-120 ezer forintot keresek. Ebből tisztességgel rendeztünk mindig mindent. De azt is jeleztük, hogy lopják az áramot és ebből még baj lehet” – meséli a férfi. Lett. És hivatalos segítséget most sem kapnak.

Majd talán az ünnepek után foglalkoznak az ügyükkel, addig viszont nem látják, hová mehetnének most, vagy hol találhatnak végleges megoldást.

Berkecz Balázs, az Együtt pécsi politikusa blogján kért segítséget a családnak, videó-felvételt is készített a helyszínen.

(Forrás: 168 Óra)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük