„Ebben még benne vagyok, ez most zajlik” – Grecsó Krisztián a rákról és Veráról
Megosztás
„Az élet felülírta a szabályt” – magyarázza az Élet és Irodalom szerkesztője, Károlyi Csaba, hogy ezúttal miért nem tartják be a lap szokását. Az ÉS karácsonyi dupla számába hosszú interjút készített szerkesztőtársával, a nagy betegséggel küzdő Grecsó Krisztiánnal.
„Az élet felülírta a szabályt” – magyarázza az Élet és Irodalom szerkesztője, Károlyi Csaba, hogy ezúttal miért nem tartják be a lap szokását. Az ÉS karácsonyi dupla számába hosszú interjút készített szerkesztőtársával, a nagy betegséggel küzdő Grecsó Krisztiánnal.
„Nem írtam erről eddig”
Károlyi Csaba: Túl vagy egy komoly kezelésen, most jössz kifelé. Hogy ez a rákos betegség mit változtatott rajtad, igazán nem tudhatod még. Hogyan élted meg, ami veled az elmúlt fél évben történt?
Grecsó Krisztián: Ebben a történetben még benne vagyok, ez most zajlik. Nem írtam erről eddig, de most, hogy vége a kezeléseknek, elkezdett foglalkoztatni, hogy majd egyszer. Nem vezettem naplót, és annak elég egyszerű fizikális oka volt, a fájdalom. Túl sok fájdalommal küzdöttem ahhoz, hogy közben legyen erőm meg időm gondolkodni azon, mi történik velem. Arra maradt csak némi energiám, hogy megpróbáljak a fizikai kényszereknek megfelelni. És talpon maradni. Továbbá egy adott szint fölött a fájdalomcsillapítók sajnos már drogalapúak, vagyis korlátozzák az érzékelést, a világlátásodat, le vagy szedálva, nemigen tudod, hol vagy, mi történik veled. Utólag látom csak, mennyi minden kiesett. Semmit se tudtam rögzíteni belőle. Ráadásul erre senki sem készül. Ez éppen olyan meglepetésszerűen és váratlanul érkezik, mint ahogy, mondjuk, egy szívinfarktus, csak egészen más a folytatás.
Olyan helyzet elé állít, amiről előtte fogalmad sincsen.
Semmilyen módon nem vagyunk erre fölkészítve. Úgy se, mint családtagok vagy barátok, ismerősök, és te magad sem érted, mi történik veled. Hiszen egyik pillanatról a másikra az az élet, amit eddig éltél, véget ér. És szinte ugyanabban a pillanatban azt is megtapasztalod, amit sejtettél addig, de nem törődtél vele, hogy minden remekül megy tovább nélküled.
(…)
Ez manapság nagy küzdelme az onkológusoknak, az elsődleges tételmondatukká lett, hogy „nem te vagy a hibás”. És ez könnyen be is látható. Hiszen ha az ilyen súlyos betegségeknek az az oka, hogy szorongsz, túl sok trauma ér, túlhajtottad magad, akkor az ország nyolcvan százalékának betegnek kellene lennie, most, azonnal. Mindegy, én most próbálok meg visszatérni, hiszen úgy kiestem a saját életemből, mintha elutaztam volna.”
