Connect with us

Ez a nap

Rendőrkézen a debreceni gyilkosság gyanúsítotja

elfogás
Megosztás

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 30 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 8 közlekedési baleset súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött. Az ORFK jelenti

Összesítés

A szolgálatot ellátó állomány összesen 197 személyt fogott el, közülük 52 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 107 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 209 személyt állítottak elő, köztük 98 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 143 esetben foganatosítottak.

Elfogták a nagyaerdei gyilkosság gyanúsítottját

Mint arról korábban hírt adtunk, 2018. február 19-én 16 óra 20 perc körül Debrecenben, a Nagyerdőben találtak rá járókelők egy női holttestre. A rendőrség munkatársai az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, amely során a városban széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a rendőrök az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében.

A beszerzett információkat követően a nyomozócsoport látókörébe került egy 32 éves férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók K. Attilát 2018. február 23-án emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

(Forrás:ORFK)

Még egy elfogás

Bréking!Elfogták a rákóczifalvi kettős gyilkosság feltételezett tettesét

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük