Connect with us

Gépnarancs

Gyógyvízország legyünk, mert ha nem, akkor tuti befürdünk mindannyian ebben a világraszóló felmelegedésben

Megosztás

Globalizált világunkban a gazdaság és a politika már nehezen viseli a nemzeti függetlenségről szóló gajdicsolást. A tudomány, a kultúra és a sport még csak bírja valahogy a szuverenitásunkról szóló érzelmi túlfűtöttségről szóló litániákat ebben a forróságban is.

gyogyviz
Megosztás

Globalizált világunkban a gazdaság és a politika már nehezen viseli a nemzeti függetlenségről szóló gajdicsolást. A tudomány, a kultúra és a sport még csak bírja valahogy a szuverenitásunkról szóló érzelmi túlfűtöttségről szóló litániákat ebben a forróságban is.

Ha gyógyvízország lennénk, akkor mindannyian gazdagok lehetnénk.

Habonyizált szellemiségünk vajon megengedi-e, hogy ezekben a hőgutás időkben erről itt véleményt cseréljünk?

Tételezzük fel,

hogy valami csoda folytán a parlament úgy döntene, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, hogy Magyarországon ezen túl minden erőforrást a gyógyvízellátásra és az ahhoz kapcsolódó háttérintézményekre kell fordítani. Az oktatást, az egészségügyet, a tudományos kutatást, a mezőgazdaságot és a kereskedelmet, minden létező pénzügyi, kulturális, sport, valamint közigazgatási, informatikai és idegenforgalmi, és környezetvédelmi eszközt, gyógyvíz ország fejlesztésére kell a jövőben irányítani.

Tételezzük fel,

hogy holnaptól a honvéd és rendvédelem kiadásait- a közrend biztosítását szolgáló kereteket kivéve- jelentős mértékben csökkenteni fogják, az állami kiadásokkal együtt, hazánk adottságainak józan figyelembe vételével. A kormány tagjai és a luxusautókon dőzsölő kivételezettek tömegközlekedést vesznek majd igénybe, és megszüntetésre kerülnek a havi egy millió forint fölötti nettó jövedelmek. Bevezetik a teljes körű vagyonadót és luxusadót rónak ki mindenkire, aki huszonöt millió forint fölötti gépjárművel, százmillió forint fölötti ingatlannal, repülőgéppel, helikopterrel, hajóval, vagy műkincsgyűjteménnyel rendelkezik. Mindaddig, míg öt év alatt a gyógyvíz ország létre nem jön.

Tételezzük fel,

hogy kínai pénzügyi befektetők segítségével, öt év alatt gyógyfürdők ezreit építenénk fel, a hozzátartozó egészségügyi, szállodai létesítményekkel együtt, minden társadalmi és gazdasági, valamint egyéb rendelkezésre álló energiát erre fordítanánk, s ebbe csoportosítanánk át. Országunk újjászületésének érdekében alkotmányban rögzítenénk, hogy Magyar Gyógyvíz Ország.

Tételezzük fel,

hogy az egyházak, társadalmi szervezetek, minden rendű és rangú intézmények és egyesületek erre az alkotmányra esküdnének fel, erre, amely kijelenti, ismétlem, hazánk Magyarország, gyógyvíz ország. És aztán öt év múlva dőlne ide a világ minden tájáról a nép és a pénz. Bio- mezőgazdaság társulna a gyógyuláshoz és világszínvonalú orvosi, valamint gyógyszerellátás. A pihenni és gyógyulni vágyók, hangversenyek, képtárak és múzeumok százait látogatnák, kiváló sportolási és testedzési lehetőségek között válogathatnának. Gyógyvíz országért lám érdemes lenne nemzeti együttműködésre hívni az embereket, és megvalósítani egy új társadalmi kiegyezést!

Dubai, meg a többi olajsejkség csak ministráns lehetne hozzánk képest,

nemzeti jövedelmünk olyan magas lenne, hogy abból nemcsak államadósságunkat tudnánk kifizetni, de soha nem látott jólétet is tudnánk biztosítani minden magyar embernek! Mi hát az akadálya annak, hogy gyógyvíz ország lehessünk? Tessék szíves tovább gondolni és tegye hozzá mindenki a saját elképzelését! Vajon mindez csak vízió? Akkor is, ha a projekt kidolgozására a Víz és Környezetgazdálkodási Intézet mellett az MTA illetékeseit és a Környezetmérnöki Intézetet, a Debreceni Egyetemet, az Agrártudományi Centrumot, valamint az Ökológiai Intézetet, és a Földrajzi Tanszék csoportot, az MTA Atommagkutató Intézetet, valamint a Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetet kérnénk fel?

Akkor is vízió lenne mindez, ha a több mint kétezer éves hazai fürdőkultúránk, gyógy és ásványvíz kincsünk olyan értéket képvisel, amelyből kis hazánk népességének egy főre jutó GDP mértékét tekintve bőven le tudnánk körözni Luxemburgot és Katart, figyelembe véve területünk nagyságát és lakosságunk számát is? Evvel a bolondnak tűnő ötlettel előállni azért kell, hogy végre ki tudjunk mászni a magunk erejéből, abból a gödörből, ahová legtöbbször ugyancsak a magunk erejéből jutottunk. Ostobaság lenne ezt az utat választani? Vagy korrupciós adottságaink miatt végképp le kellene tennünk ezen ötlet megvalósításáról? Mi más is lehetne az akadálya annak, hogy mindezt megvalósítsuk?

Előre hát, sokszorozzuk meg a már most is több mint ezer regisztrált kutunkat.

Üzenjünk hadat a reumatikus betegségeknek, a szív és érrendszeri panaszoknak, a gyomor-, bélhurut, gyomorsavtúltengés, vagy légúti hurut okozta bántalmaknak, a női szervek megbetegedéseinek. Használjuk ki teljes erővel az egészségmegőrző képességét gyógy és ásványvizeinknek, a pajzsmirigyre, a fájdalomcsillapításra, a belső elválasztású mirigyekre, a vashiányra, és még sok minden másra való jótékony hatásaival együtt. Üzenjük meg a világnak, hogy nem leszünk többé betegek!

Építsük minderre mezőgazdaságunkat, orvosi képzésünket és gyógy ellátásunkat, idegenforgalmunkat és vendéglátóiparunkat, egész gazdaságunkat és politikánkat! Most persze mondhatja mindenki, hogy ez az ember túl sok nagyigmándit ivott, meg mellé tiszajenői Mira vizet és ezek voltak, melyek ennyire meghajtották még az eszét is! Vállalom, de azért befejezésül megjegyzem, hogy bolondok vagyunk mindnyájan, ha nem valósítjuk meg ezt a projektet! Ötlet díjat pedig, csak annyit kérek, iktassák törvénybe, hogy én és családom, valamint leszármazottaim örök időkig díjmentesen részesülhessenek a hazai gyógy és ásványvíz világraszóló áldásaiban!

Ez lenne az igazi hungarikum a fröccs és ILCSI Szépítő Füvei helyett!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Ez most a legolcsóbb gyógyvizes fürdő Pest megyében - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük