A temetőben – akárcsak otthon – a szülő mérlegelheti, döntheti el, hogy gyújthat-e gyufát, öngyújtót 4-5 éves kisgyermeke. Nincs hely fölsorolni azokat az alkalmakat, amikor a családok gyertyát, mécsest gyújtanak, gyertyatartót állítanak. Nemcsak a gyertya elhelyezésénél kell odafigyelni, hanem a koszorú és mécses lerakásánál is.
Hová tegyük a gyertyát, hová a száraz virágcsokrot, hová a mécspoharat és a tobozkoszorút, hogy ne okozzanak tűzveszélyt, és közben a sírok között veszélytelenül el lehessen menni, anélkül, hogy a ruhánkba kapna a láng?
Gondoljuk csak végig
azokat a halottak napi és karácsonyi helyzeteket, amikor valamit meggyújtunk a gyerek szeme láttára! Mely tárgyakat használunk eközben? Melyek kerülhetnek, illetve melyeknek szabad kerülniük ezek közül a bölcsődés-óvodás gyermeke szájába, keze ügyébe? Tehát melyek ezek közül a “gyerekbiztos” tárgyak?
Mire vigyázzunk például most a temetőben? Az életkor haladtával bizonyos fejlődést lehet tapasztalni ennek a “tüzes szituáció”-nak a megoldásában is:
A 3-4 éves gyerek
figyeli a nagyobbakat, nézegeti, ahogyan gyertyát elhelyezik. Szívesen segít, a tárgyakat adogatja, ha erre kap lehetőséget, ha Ön megengedi neki. Temetői megemlékezéskor figyeli, ahogyan a mécsest lerakják, azt is látja, ha száraz koszorú mellé helyezünk égő gyertyát. Templomi adományozásnál a szeme előtt játszódik le a gyertya, a mécses gyújtása, elhelyezése. Kívánatos, hogy a szülő a kezébe adja a mécseseket, amit kezébe vett. A temetőbeli tevékenységeinket megfigyelve látja a gyermekünk, ahogyan a mécspoharakat elhelyezzük, akaratlanul látja-tanulja azt, ahogyan a tárgyakat használjuk, látens tanulással átveszi annak körültekintő vagy kevésbé figyelmes módját.
És a többi korosztály? Olvassa tovább…..
