Connect with us

Kerítésen innen

Ha már benne vannak, alkotmányilag betiltják a hajléktalanságot….

Ha már benne vannak, alkotmányilag betiltják a hajléktalanságot....
Megosztás

Bajkai István, a kormánypárt országgyűlési képviselője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás.

Kedves Fidesz-gesztus

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás, hiszen minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely.

Minden rosszindulat nélkül,

kíváncsiak lennénk arra, hogy akik ezt kitalálták, mennyi időt bírnának ki a kényelmes lakásuk, autójuk és bankkártyájuk nélkül és, hogy az esetben mit gondolnának azokról, akik kizárólag nehezítik a helyzetüket.

Bajkai István, a kormánypárt országgyűlési képviselője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ezzel a módosítással biztosítani lehetne, hogy a várost mindenki egyformán tudja használni.

A Fidesz politikusa évtizedes problémaként jellemezte, hogy

sokan életvitelszerűen használják a közterületeket, ami a közbiztonsági és közegészségügyi veszélyek mellett megterhelő a városban élőknek.

Kiemelte: az állam és az önkormányzatok kiterjedt támogatási rendszert – például nappali és éjszakai szálláshelyeket – biztosítanak,

a közmunkaprogram pedig mindenki számára megnyitotta a munkavállalás lehetőségét.

Micsoda aljas cinizmus

azoknak a közmunka lehetőségét kínálni, akik önhibájukból, vagy anélkül az utcára kényszerültek. Ők nem tudják kipihenni magukat, esténként a tévé előtt megbeszélni az aznapi történéseket, megmosakodni, mosni, vasalni, egy jót vacsorázni és ágyba bújni. Hogyan lennének képesek mentálisan  és fizikailag arra, hogy tiszta ruhába bújva, jólfésülten elballagjanak és munkára jelentkezzenek?

(forrás: mti.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük