Connect with us

Kultúra

Ha repülőre ül, már ezeket sem viheti magával!

Ha repülőre ül, már ezeket sem viheti magával!
Megosztás

Melyik állattulajdonos ne szeretné kedvencét magával vinni, ha utazik. Amerikában ezentúl sokuk már nem viheti fel házi kedvencét  a repülőre. 

Érdeklődjön, mielőtt tervez

Március elsejétől a Delta és az United utazási szabályai is megváltoztak: mostantól aki érzelmi támogató állatot akar felvinni magával az utastérbe, annak orvosi papírokkal kell  igazolnia, hogy rászorul egy ilyen állat támogatására.

A jelenség nem teljesen új, évek óta vannak, akik állatokat visznek magukkal a fedélzetre, elsősorban arra hivatkozva, hogy nem viselik jól a repülést, és állatbarátjuk segít nekik túljutni ezen. A légitársaságok viszont megelégelték az ebből adódó problémákat, ezért jött most el a szigorítás ideje.

Lista, amerikai módra

Az American Airlines légitársaság átalakította a terápiás állatokra vonatkozó szabályozásait, így amellett, hogy szigorodik az ellenőrzés és mostantól minden ilyen állat felviteléhez 48 órával az indulás előtt ki kell kitölteni az erre vonatkozó adatlapokat, sok állatfajt teljesen kitiltottak a repülőkről.

A  kitiltott állatok között szerepelnek az alábbiak:

  • a rovarok,
  • a kecskék,
  • a sünök,
  • a menyétek,
  • a pókok,
  • a csirkék,
  • vagy a sólymok,
  • emellett pedig minden olyan állat, ami nem tiszta, vagy pedig büdös

Lássuk be, ez az utolsó  szinte minden házi kedvencre ráhúzható, amelyik nem szimpatikus az adott légitársaságnak. Hisz ki ítéli meg objektíven, hogy egy állat „büdös-e”? Az új szabályozás július elsején lép majd életbe – írja a CNN.

Kapcsolódó

Gyermekvédelem?!?! – Egy állatszerető család drámai kálváriája

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük