Connect with us

Ez a nap

Frissítve! Habony Árpádnak van egy cége Hongkongban

rogan
Megosztás

És persze pont abban a szobában, ahol a kínai letelepedési kötvényesek is üzletelnek. A cég igazgatója és egyetlen részvényese Habony Árpád.



Egy forgalmas hongkongi utcán magasodó irodaházban van bejegyezve az Asia Frontier Limited nevű cég. A miniszterelnöki tanácsadó és kormányközeli médiatulajdonos 2015. április 15-én szállt be az Asia Frontier Limitedbe, amelyet egy másik, cégek alapításával és értékesítésével foglalkozó vállalat hozott létre a helyi cégnyilvántartás szerint. Habony az alapítás után másfél hónappal lett az igazgató, és hozzá került a cég egyetlen, egy hongkongi dollár (34 forint) névértékű törzsrészvénye is.

Habony cége egyáltalán nem reklámozza magát. Nincsen weboldala, az éves beszámolóiból nem derülnek ki pénzügyi adatok, és az interneten más nyoma sincs annak, hogy az elmúlt két és fél évben bármilyen tevékenységet végzett volna.

Habony cége kapcsolatban áll a letelepedési kötvényeket árusító kínai vállalkozásokkal

Az Asia Frontiers kötődik ahhoz a kínai üzleti körhöz, amely nagyot nyert a kormány egyik legellentmondásosabb projektjén, az idén felfüggesztett letelepedési kötvényprogramon. Habony cége ugyanazt a C&B Wise Consultants Company Limited nevű társaságot bízta meg a titkári feladatok ellátásával, amely a kínai kötvényárusító üzleti kör több cégének is dolgozik, és kettő közülük ugyanúgy a titkárcég irodájába van bejegyezve, mint Habony vállalkozása.

A letelepedési kötvényprogramot a Habonnyal régóta közeli viszonyban lévő Rogán Antal kezdeményezte még 2012-ben a parlament gazdasági bizottságának elnökeként. A külföldieknek pénzért letelepedési engedélyt kínáló kötvényprogram célja az volt, hogy forráshoz juttassa a magyar költségvetést. A programon viszont végül veszít az állam, mivel 5 év után vissza kell fizetnie a kötvény árát, ráadásul garantált 2 százalékos hozammal. Ezzel szemben a kötvények értékesítésével foglalkozó cégek, amelyeknek a vásárlók kezelési költséget fizetnek, milliárdokat nyertek az üzlettel. A kötvényeket értékesítő cégeket a Rogán által vezetett parlamenti bizottság választotta ki, és a legjövedelmezőbb piacnak számító Kínát kapta meg az a kör, amely feltűnt Habony hongkongi cége körül is.

(forrás: Direkt36)

FRISSÍTÉS:

Szerkesztőségünkhöz a mai napon a cikkben említett Asia Frontiers jogi képviselője a következő levelet küldte, melyet betű-híven adunk közre:

Tisztelt Szerkesztőség!

 Az Asia Frontier Ltd.-ről a mai napon megjelent sajtóhírek kapcsán az alábbi tényekről tájékoztatom a társaság jogi képviseletében:

 Az Asia Frontier Ltd. és a letelepedési kötvények közvetítőinek címe és működési helye nem azonos. Az Asia Frontier Ltd. tevékenysége sem közvetlenül, sem közvetve nem kapcsolódik sem a magyar államhoz, sem a letelepedési kötvények közvetítőihez. Az ezzel ellentétes híresztelések valótlanok. A cég titkáraként megnevezett C&B Wise Ltd. több mint 500 cégnek nyújt székhelyszolgáltatást ugyanott.

 Kérem, hogy ezen tényeket az Asia Frontier Ltd. reakciójaként megjelentetni szíveskedjenek.

 Üdvözlettel:

Kovács Loránd

ügyvéd

 



Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük