Connect with us

Kerítésen innen

Habsburg-Lotharingiai Mihály ici-pici kis várbéli lakáskája

Megosztás

Nem szoktuk a Magyar Hírlap néven futó buletint szemlézni, de most a portál ki másnak nyújtott volna segédkezet a mosakodáshoz, mint az éppen a lakásügyével a napokban az „érdeklődés középpontjába” kerül Habsburg-Lotharingiai Mihálynak. Ez pedig – hogy stílusosak legyünk – megér egy misét.

habsburg
Megosztás

Nem szoktuk a Magyar Hírlap néven futó buletint szemlézni, de most a portál ki másnak nyújtott volna segédkezet a mosakodáshoz, mint az éppen a lakásügyével az „érdeklődés középpontjába” kerül Habsburg-Lotharingiai Mihálynak. Ez pedig – hogy stílusosak legyünk – megér egy misét.

„…ha van egymillió imádkozó magyar, akkor nem félek a holnaptól” (Mindszenty József)

Habsburg-Lotharingiai Mihálytól, mint a Mindszenty alapítvány elnökétől megtudhatjuk, hogy jó úton halad az egykori hercegprímás, majd üldözött boldoggá avatásának ügye. Minden reményünk meglehet rá, hogy a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus idején itthon történjen meg  a szertartás. Jó hír ez azoknak, akik Mindszenty hívei és alighanem meg sem érinti azt a nemzedéket, amelyik szinte nem is hallottak felőle. Az a gyanúm, hogy ma már ők vannak többen. Mindszenty is egyike azoknak a magyar történelmi alakoknak, akiknek emlékét minden kurzus a maga hasznára magyarázta. hol angyalnak, hol ördögnek mutatták be. Igazi feltárás, kutatás, csak nagyon szűk körűben érhető el róluk, így azután mindenki azt használ „belőle”, amit akar.

A pici lakásról

A cikket olvasva egyébként az embernek egyre inkább kezd az az érzése támadni, hogy itt nem is annyira Mindszenty „jóságáról, hitéről” akarnak meggyőzni, mint a cikk alanyának feddhetetlen jelleméről. És, hogy miért?

Azért, hogy hihetővé váljék, amit a botrányos lakásügyéről mond. Arról a több, mint száz négyzetméterről, amit ő maga nemes egyszerűséggel, csak „pici kis lakásként” emleget.

Miután nem szeretnénk a manapság olyan divatos hírhamisítás hibájába esni, alább szó szerinti idézet következik az interjú végéből. Azért a végéből, mert a kolléga csak az alákérdezésig jutott el, a visszakérdezés már nem volt fontos neki.

Lássuk az idézetet!

„ – Ha már szóba kerültek a „körülmények”: mi az igazság a vári lakás körül?

– A 24.hu írt egy pár kérdést arról, hogy milyen információim vannak a bérlakásról, amiben itt, a Várnegyedben élek, hány négyzetméterért mekkora bérleti díjat fizetek. A cikk szerint én túl olcsón, kedvezményesen lakom itt, mert az önkormányzat kivételezett velem. Az igazság ehhez képest az, hogy nem is az önkormányzattal rendeztem ezeket a dolgokat. Minthogy mégis az önkormányzati vonatkozásokat domborították ki, gyanítom, hogy az idei választások előtt ez a téma is inkább a választási küzdelem eszköze lehetett, hiszen eddig senkit sem érdekelt, hogy hol élek és mennyi bérleti díjat fizetek. Ingatlanközvetítő által szereztem tudomást a lakásról.

A Várnegyedben relatíve kevés a magántulajdon,

a lakások többsége az önkormányzathoz tartozik, úgy lehet egy lakást átvenni, ha annak, aki addig a lakásban élt, egy cserelakást biztosít – vásárol – a beköltözni kívánó új lakó, azért, hogy az illető máshová tudjon költözni. Így vettem át én is ezt a lakást: nem tulajdont szereztem, hanem örökbérleti jogot.

A lakás tehát nem a miénk, de fiam, unokáim, ükunokáim maradhatnak benne, a bérleti díj pedig, amit az önkormányzat felé fizetek, épp annyi, mint amennyit bárki más fizet ugyanennyi négyzetméterért ebben a kerületben.

Nem igaz tehát, hogy jó kapcsolatok révén és nagyon olcsón jutottam volna a lakáshoz.

A jó kapcsolatok, barátságok egyébként tényleg megvannak, de attól még ugyanúgy kezelnek, mint minden más örökbérleti jogú itt élőt. Azt hiszem, az embereket valójában nem érdekli, hogyan élek, nekem viszont sokat jelent, hogy visszatérhettem a hazámba, ahonnan menekülnünk kellett, hogy közel vagyok a Várhoz, ahol felmenőim éltek, a nagypapám palotájához, ami egykor a Sándor-palotával szemben állt, a zászlók helyén.

Ott élek most, ahol az őseim is éltek, amit az őseim hátrahagyni kényszerültek. Azt hiszem, ez bárkinek, akinek fontosak a gyökerei, sokat jelentene.”

A többi néma csend!

Illetve egyetlen kérdésünk azért nekünk van még:

Ilyen családi múltak mi visz valakit a NER lovagok közé. József nádor  utóda miért éri be azzal, hogy valami esetleg törvényes ha ugyanakkor szemmel láthatóan erkölcstelen?

Amennyiben érdekli az alapcikk, itt olvashatja.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük