Connect with us

Ez a nap

Orbán kabinetirodája elismerte: hazugság a soros-zsoldosozás

Soros-zsoldos
Megosztás

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni, hogy ki az a 2000 Soros-zsoldos, akiktől olyan nagy energiákkal igyekszik a magyar kormány védeni az országot – olvasható a Párbeszéd Magyarországért közleményében.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Belügyminisztérium lényegében elismerte, hogy ilyen lista egyikük birtokában sincs, és hogy mindössze egy interjúra alapozzák a lista létezését, amelyben Soros György pénzügyi cégének egyik korábbi vezetője arról nyilatkozik, hogy Soros alapítványainak nagyjából 2000 ember dolgozik világszerte.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda például így fogalmaz: „Mint arról bizonyára Ön is értesült, a Soros Fund Management korábbi pénzügyi és operatív ügyekért felelős vezetője, Tracie Ahern sajtóhírek alapján arról beszélt, hogy nagyjából kétezer ember dolgozik Soros György alapítványaiban.”

Ahern a kétezres számot az alapítványok globálisan, azaz világszerte (globally) dolgozó munkatársaira értette, csak ez a magyar fordításból „véletlenül” kimaradt.

Jávor a Facebookon be is mutatja az erről szóló válaszokat, illetve hozzáteszi:

„Világossá teszik, hogy egész egyszerűen hazudtak, konkrétan a magyar kormány tudatosan rémhíreket terjeszt a magyar lakosság megfélemlítése céljából.”

Jávor szerint a kormány kimeríti a rémhírterjesztés Btk. tényállását a saját maga által elrendelt válsághelyzet miatt, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető rémhírterjesztés megalapozott gyanújával. „Polt Péter majd elsikálja, de nőjön csak a bűnlajstroma, ami alapján bíróság elé lehet majd állítani.”

(Forrás: Facebook, 168 Óra)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/listazzak-soros-ugynokok-figyelo/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük