Connect with us

Ez a nap

Hegyezheti a pennáját Kovács államtitkár! – Visszaszólt az Európai Bizottság

Megosztás

Hivatalos Facebook-oldalán szólt vissza a magyar kormánynak az Európai Bizottság. Az unió végrehajtó szerve azután foglalt állást, hogy az Orbán-kormány tegnap leleplezte legújabb „tájékoztató akcióját”, amelyben a gonosz szerepét Soros György mellett Jean-Claude Juncker, a Bizottság luxemburgi származású vezetője kapta.

orban
Megosztás

Hivatalos Facebook-oldalán szólt vissza a magyar kormánynak az Európai Bizottság. Az unió végrehajtó szerve azután foglalt állást, hogy az Orbán-kormány tegnap leleplezte legújabb „tájékoztató akcióját”, amelyben a gonosz szerepét Soros György mellett Jean-Claude Juncker, a Bizottság luxemburgi származású vezetője kapta.

Adjon Isten….

A kormány plakáttervén a Soros és Juncker látható, portréjuk alatt pedig arról „tájékozódhatnak” a magyar polgárok, hogy a két ember kötelező betelepítési kvótát akar bevezetni, gyengíteni akarja a tagállamok határvédelmi jogait, és „migránsvízummal” könnyítené a bevándorlást.

„Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel”

– hirdeti a kormányzati reklám.

Skubizza, mire folyik el a pénze! Első fecske a kormány új gyűlöletplakátjaiból…..

Fogadj Isten…

Az MTI is kiadott egy előzetest:

Margarítisz Szkínász, a brüsszeli testület szóvivője kijelentette, hogy az előző nap bejelentett kampány

„minden képzeleten túltesz”,

illetve sokkolónak nevezte, hogy

„egy ilyen nevetséges összeesküvés-elmélet”

ekkora teret nyert.

„Nem igaz, hogy az Európai Unió aláássa a nemzeti határvédelmet, éppen ellenkezőleg. Nincsen terv az úgynevezett humanitárius vízumok bevezetésére, a tagországok maguk döntenek arról, milyen mértékű legális bevándorlást fogadnak el”

A Fidesz-plakátra reagált most hasonló reklámmal a Bizottság, amelyen Juncker és Orbán látható.

„Te is tényeket érdemelsz, nem fikciót”

– replikázik a kiírás.

A bizottsági anyag pontról pontra tagadja a magyar kormányzati plakát állításait:

  • az EU támogatja, nem pedig aláássa a nemzeti határok védelmét;
  • semmilyen terv nem létezik a „humanitárius vízumok” bevezetésére;
  • a tagállamok döntik el, hogy be akarnak-e fogadni bevándorlókat

A képhez mellékelt szövegben a Bizottság megrökönyödésének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a magyar plakátokon látható „összeesküvés-elméletek” bekerülhetnek a politikai főáramba.

Külön érdekesség, hogy a kampánnyal az Európai Néppárt (EPP) soraiban helyet foglaló Fidesz egy néppárti politikust, Jean-Claude Junckert állít a mumus szerepébe.

A Néppárt jó ideje sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a Fideszt:

bár a Sargentini-jelentés megszavazásakor rengeteg néppárti politikus, köztük a csoport következő főbiztosjelöltje, Manfred Weber is az Orbán-kormány ellen szavazott, azóta a pártcsalád vezetői, Weberrel az élen sokkal békülékenyebb hangot ütöttek meg.

Ennyire futotta – egyelőre

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük