Connect with us

Blogbazár

Helló Tízparancsolat Miki! – egy munkavállaló, akinek azt mondták, hogy túlórázzon, ha meg is akar élni a fizetéséből

Helló Tízparancsolat Miki! - egy munkavállaló, akinek azt mondták, hogy túlórázzon, ha meg is akar élni a fizetéséből
Megosztás

Elég szövevényes a családfám, mert apai ágon ír, anyai ágon pedig zsidó származású vagyok. Egyébként hithű református. Képzeld el, hogy a tíz parancsolat az az anyukámék elődeitől ered, a Biblia alapján Mózesnek véste kőbe Istenünk. A történelem nem egy olyan személyiségről számol be, akik szent életet éltek és az Isten csodákat hajtott végre általuk.

Ott van Lourdes-i Bernadett.

Soha egy bűne sem volt, miután megjelent neki a Szeplőtelen Fogantatás, utána teljesen Istennek szentelte az életét, szerényen, igencsak kevéssé népszerűen egy zárdában. És betegségben halt meg igen fiatalon! – Ez csak egy a sok ránk maradt feljegyzésből.

Ha valaki nem ért a szakmájához, nem baj.

Csak ne akarjon okoskodni és még véletlenül se akarjon benne dolgozni. Én kalandvágyból maradtam itthon, nekem mindegy, hogy hol vagyok rabszolga a magam alacsony végzettségével, csak azt frusztrál, hogy más országokban jobban megél még a szarkaparó is, mint itt. A forint abszolút elértéktelenedett, elég rövid idő alatt. Öreganyám azt mondta rá 5 éve, hogy olyan lesz mint a pengő.

Lassan kezdem azt hinni, hogy igaza lesz.

Neked azzal kéne foglalkoznod, hogy mondjuk a gyerekek ne éhezzenek a gyermekotthonokban és jobb minőségű ételt kapjanak a menzán, mint a hányás, szintúgy a kórházakban is. Ehelyett jössz a tíz parancsolattal. Még a helyedre sem kerültél és már folyik a szádból a szar. – Mi az, hogy az orvosi műhiba relatív és az ebben elhunyt gyerekek mellett ott az Isten?! – Így vezettél onkológiát is? – Ezt mondtad a szülőknek is és még tudsz beszélni és járni? Remélem hogy hamarosan Te és a haverjaid is „polgári műhiba” áldozatai lesznek nagyon hamar, mert ilyen csürhét szerintem rég nem hordott a hátán a föld, mint titeket.
Ha szerinted a technika fejlődése hátrányos az emberiség számára, akkor tessék gyalog hazajárni és odamenni, ahol mondandód van, nem levelezgetni. (Megsúgom, az a szép öltöny a szekrényben szintén a fejlett technika érdeme.)

Én nem értek a politikához, nem értek a közélethez.

Én a véleményem kinyilvánításához értek. De az, amit te a szádon kiejtettél, mióta látótérbe kerültél az erkölcstelen és pöffeszkedő.
Az Isten pokolra küldi a tolvajokat és az álnok hazudozó csalókat is, ezt ne felejtsd el! A ti helyeteket szerintem már előkészítették ott régen, mert nincs az, ami ezt a sok mocskot lemossa rólatok!

Üdvözlettel:
egy munkavállaló, akinek azt mondták, hogy túlórázzon, ha meg is akar élni a fizetéséből, mert akkor talán menni fog (nem, nem megy)

Szerző: Moss Mercédesz

„Egy recept, hogy ne dögölj meg idő előtt, avagy a kalandvágyból itthonmaradás az én szemszögemből”

Cső Viktátor!..Tudod féleszű miniszterelnököm… – egy fiatal lány beint Orbánnak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük