Connect with us

Ez a nap

Hernádi Zsolt MOL-vezért rövid időre őrizetbe vették

Megosztás

Hernádi Zsoltot rendőrök kísérték múlt héten egy bírósági tárgyalásra. A sajtó elől eltitkolt tárgyalást azért tartották, mert a horvátok ki akarták kérni.

Kiderült, mennyi közpénzünkbe fáj Hernádi "meg nem nevezett összege" - 6.300 millió
Megosztás

Hernádi Zsoltot rendőrök kísérték a múlt héten egy bírósági tárgyalásra. A sajtó elől eltitkolt tárgyalást azért tartották, mert a horvátok szeretnék kikérni a MOL vezetőjét, hogy leültethessék.

Augusztus 23-án tartott tárgyalást a Fővárosi Törvényszék Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatójának kiadatása ügyében, akit a horvátok szeretnének kikérni már egy ideje, hogy aztán Horvátországban korrupciós ügyben elítélhessék.

A törvényszék azonban nem adta Hernádit, megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását, mert szerintük „fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”.

„A másik ok az – közölték –, hogy a Fővárosi Törvényszék 2014. május 26-án – az elfogatóparancsban szereplő tényállás alapján – már hirdetett ítéletet ellene egy nemzetközi kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban, és megszüntette a „H. Zs. elleni” eljárást”.

A tárgyalásról a sajtót előzetesen nem értesítette a törvényszék (noha általában mindegyik törvényszék küld ki előre tárgyalási jegyzéket), csak egy szűkszavú közleményt adtak ki a tárgyalás elindulása után.

Az RTL Klub Híradója úgy értesült a Fővárosi Törvényszéktől, hogy Hernádi Zsoltot rövid időre őrizetbe vette a rendőrség. A vezérigazgatót rendőrök kísérték a bíróságra, ám ezt a sajtó nem tudta megmutatni, mivel nem tudott magáról a tárgyalásról.

(Forrás: RTL Klub)

Kapcsolódó:

Mol-INA-ügy

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük