Connect with us

Kerítésen innen

Hogy Orbán is értse! – Focihasonlattal magyaráz az MTA

Megosztás

Azért van abban valami örök érvényű, hogy tanult embernek nincs párja! A Magyar Tudományos Akadémia focis hasonlattal magyarázza el a honlapján az érintetteknek, miért értelmetlen szétszedni a kutatóhálózatot.

"Ha Isten engedi", Orbán élőben köpködi a szotyit Moszkvában
Megosztás

Azért van abban valami örök érvényű, hogy tanult embernek nincs párja! A Magyar Tudományos Akadémia focis hasonlattal magyarázza el a honlapján az érintetteknek, miért értelmetlen szétszedni a kutatóhálózatot.

„Nem érdemes szétszedni egy olyan csapatot, amellyel Bajnokok Ligáját is nyerhetünk, inkább köré kell szervezni a válogatottat…”

–  írását az MTA kommunikációs főosztályának cikke.

A magyar tudomány „nemzeti válogatottját“ szerintük a legjobb hazai gárdára kell alapozni, ez pedig a kutatóintézet-hálózatban dolgozó 5000 fő, köztük 3000 kutató.

A párhuzamban az Aranycsapat és Puskás is előkerül!

„Ahogyan annak idején a Honvédot és az Aranycsapatot, vagy – külföldi példát is hozva – körülbelül 20 évvel később az Ajaxot és a Cruyff nevével fémjelzett holland tizenegyet összeállították, úgy lehetne most a tudományos élet szövetségi kapitányának is egy már meglévő, nemzetközi szinten is folyamatosan bizonyító „klubcsapatra” alapozni az új magyar „K+F+I nemzeti válogatottat.”

Azt, hogy miért van az MTA kutatóhálózata Európa élvonalában, grafikonokkal bizonyítják

Magyarország például a régió más országaival összehasonlítva kiemelkedően eredmények az Európai Kutatási Tanács pályázatain, a tudományos világ „Bajnokok Ligáján.“

Jöjjön néhány világos ábra arról, miért „topcsapat az MTA”, azaz miért van Európa élvonalában az MTA kutatóinak teljesítménye.

„Puskás Ferenc szállóigévé vált mondását kölcsönvéve ezzel a nagy pénzzel már nagy focit lehet játszani,“

-írják az akadémikusok.

Egy sikeres klubcsapatnál nem szoktak a szponzorok beleszólni abba, hogy az edző milyen stratégiát követ és követel meg játékosaitól, és abba sem, hogy a játékosok mit csináljanak a pályán.

Tudományos Bajnokok Ligája: nagy pénz, nagy foci

Az ERC a tudományban a „Bajnokok Ligája”. Az ERC-pályázatokon elnyert támogatás jelentős összeg: egy már önálló kutatócsoporttal rendelkező kutató ötéves, közel 2 millió eurós programot indíthat. Puskás Ferenc szállóigévé vált mondását kölcsönvéve ezzel a nagy pénzzel már nagy focit lehet játszani, vagyis az adott téma legkiválóbb kutatóit lehet összegyűjteni, és számukra kiemelkedően jó körülményeket lehet biztosítani a kutatáshoz.

A cikk végén még egyszer összegzik a négy fő pontot,

és újra az olvasó szájába rágják: az akadémiai kutatóhálózat kiváló teljesítményének egyik záloga, hogy a szakmai felügyeletet az MTA végzi, azon belül a hazai tudományos élet legjobbjai, az akadémikusok és az MTA doktorai.

  • az MTA kutatóhálózata nemzetközi szinten is kitűnően teljesít;
  • ez nem lehetne így, ha „mindenki azt kutatgatna, amit akar”;
  • az akadémiai kutatóhálózat kiváló teljesítményének egyik záloga, hogy a szakmai felügyeletet az MTA végzi, azon belül a hazai tudományos élet legjobbjai, az akadémikusok és az MTA doktorai;
  • nem érdemes szétszedni egy olyan csapatot, amellyel Bajnokok Ligáját is nyerhetünk, inkább köré kell szervezni a válogatottat.

Tehát nem érdemes szétszedni egy olyan csapatot, amellyel Bajnokok Ligáját is nyerhetünk, inkább köré kell szervezni a válogatottat.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük