Van egy elméletem, arról, hogy mitől lett Orbán olyan, amilyen. Nem most találtam ki, írtam már erről évekkel ezelőtt. Lehet velem egyetérteni, és az sem baj, ha lesznek olyanok, akik vitatkoznak azzal, amit itt leírok.
Elméletek vannak arra, hogy miért lett Orbán olyan, mint az agresszív kismalac.
Miért ad pökhendi, arrogáns és lekezelő válaszokat a sajtónak. Már ha szóba áll egyáltalán valódi újságíróval. Olyannal, aki valódi kérdéseket tesz (tenne) fel neki. Már a választás előtt is bosszút emlegetett, azóta bizonyította, hogy nem beszélt a levegőbe.
„Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.”
Nehéz gyermekkor, erőszakos apa, kisebbségi komplexus – sok mindennel lehet magyarázni.
Álljon itt egy egészen más opció arról, hogyan lett Orbán fiatal demokratából öreg diktátor.
Azért, mert nem hagyták, hogy jó legyen. Amikor 2010-ben miniszterelnök lett, jó akart lenni hozzánk. Adni akart mindenkinek, önzetlenül, két kézzel. Mert az ember eredendően jó. Magához főként, de van aki másokhoz is.
Csak annyi kell, hogy hagyják jónak lenni.
Neki nem jött össze. Emlékszünk, 2010-ben, nyár végén, újonnan megválasztott miniszterelnökként, azzal ment Brüsszelbe, hogy majd idehaza szépen elengedi a költségvetési hiányt. Azt gondolta, hogy ebből oszt majd az embereknek, de a szőrős szívűek odakint nem örültek az ötletének. Az a Barroso nevű csúnya portugál, aki az Uniót akkoriban vezette, azt mondta neki, hogy Stop Orbán! Magyarul: NEM.
Ilyenek ezek a portugálok. Persze, a többi náció sem különb. Különösen a németek, meg a franciák. Meg mindenki más. Innen számítódik minden, ezért lett, hogy a fülkeforradalom után jött a szabadságharc. Adni akart, de nem engedték. Ami Kádárnak összejött, azt akarta ő is. Hogy szépen emlékezzenek rá az emberek. A kompromisszumok robotosa – ha nem is ezekkel a szavakkal, de valami ilyenre vágyott mindig.
A folytatásban: „Mindenből a legtöbbet kihozni”
