Connect with us

Koronavírus

Hoppá! Kiderült, hogy a gyerektelenek tovább élnek

Megosztás

Megdőlt a kormányunk által oly’ hevesen mantrázott női princípiummal kapcsolatos egyik legfőbb érv. Egy friss kutatási eredmény atombiztosan kiveri majd a biztosítékot a szülésre és családalapításra ösztönzőknél. Kiderült, hogy a gyerek nem, hogy megfiatalítaná a szülőket, kifejezetten felgyorsítja az öregedési folyamatot. Nem csalás, nem ámítás a gyerektelenek tovább élnek.

„A gyerek teljesen megfiatalít” – hangzik fel egyre gyakrabban a harmincas éveik végén, netán még később szülő nőknek tartogatott negédes sufnibölcsesség. Most tudományos bizonyítékot nyert, hogy ez biztosan nincs így. A gyerek valójában – életkortól teljesen függetlenül – öregít, méghozzá nem is kicsit – számolt be róla a quibit.hu.

Az édesanyák a gyermektelenekhez képest legalább 4-5, pesszimistább számítások szerint akár 11 évet is veszíthetnek az életükből az anyaság miatt

– állítja egy nemrég megjelent amerikai tanulmány.

A szerzők közel kétezer, 20 évesnél idősebb, de 45 évesnél fiatalabb, vagyis a termékeny éveikben járó amerikai nő vérmintája alapján próbálták eldönteni, pontosan milyen hatással is lehet a szervezetükre a gyerekvállalás. A résztvevők több mint háromnegyede legalább egyszer szült már, míg a többiek nem neveltek gyermeket.

Stressz a lelke mindennek

Arra, hogy a tartós stressz akár komoly egészségkárosodást is okozhat, egy magyar származású, Kanadában világhírűvé vált endokrinológus hívta fel először a figyelmet. Az 1907-ben született Selye János hormonkutató úgy vélte, a „stressz az élet sója”, ami nélkül nemigen lennének életképesek az emberek.

Ismétlődő kihívásoknál, bizonyos keretek között a szóban forgó válasz rutinszerűvé válik, és hozzájárul az akadályok sikeres leküzdéséhez. A sóból viszont a selyei értelemben is megárt a sok. Ha a stresszhelyzet tartósan, huzamosabb ideig fennáll, hatására súlyos pszichés zavarok, netán halálos betegségek is kialakulhatnak. Selye ezt úgy bizonyította, hogy jeges vízben úsztatott patkányokat, amelyek végül – immun- és keringési rendszerük összeomlása után – mind elpusztultak.

Ennyit a női princípiumról…

A jelek szerint hasonlóan krónikusnak bizonyul a csecsemők ellátásával együtt járó tartós kialvatlanság, vagy a kisebb-nagyobb gyerekek felügyeletével és terelgetésével együtt járó állandósult készenlét.

A gyermekeik mindennapos szükségleteinek kielégítésére tett erőfeszítéseket a gondozó szülők csak a saját magukra fordítható energiából tudják fedezni.

Mindezt tovább súlyosbíthatja, hogy míg a legtöbb családban az utóbbi évtizedekben lényegesen kiegyensúlyozottabbá vált az egzisztenciális felelősség megoszlása a férfiak és a nők között, a „láthatatlan” házimunka oroszlánrésze még a legfelvilágosultabb nyugati társadalmakban is a nőkre marad.

A női princípium áldásos mivoltát ráadásul nálunk nemcsak magasrangú politikusok, hanem komoly szaktekintélynek örvendő pszichológusok is szentesítik.

Kapcsolódó

Genetikus szemmel a rákról – A gyilkos vöröshús

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük