Connect with us

Ez a nap

Német kormány és koalíciós válság? – Lemondott a német belügyminiszter

Horst Seehofer (b) bejelenti lemondását
Megosztás

A  menekültügyi vita koalíciós válsághoz vezetett Németországban. Horst Seehofer felajánlotta lemondását a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből és a német szövetségi kormány belügyminiszteri tisztségéből.

Német sajtóértesülések szerint ezt pártja müncheni elnökségi ülésén jelentette be vasárnap késő este. Döntését azzal indokolta, hogy Angela Merkel kancellár ellenállása miatt nem sikerül megvalósítani belügyminiszteri terveit, amelyek szerint meg kell tagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain – a bajor-osztrák határ három átkelőjénél – az Európai Unióban (EU) máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Horst Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Angela Merkel és pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, egyeztetés nélkül, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

Sajtóértesülések szerint Horst Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, hogy a pártnak három lehetősége van: meghajol a kancellár akarata előtt, aminek révén elveszíti hitelességét a választók előtt, kitart törekvései mellett, ami a CDU/CSU testvérpárti szövetség felbomlásához vezet, vagy pedig elfogadja az ő lemondását a pártelnöki és a miniszteri tisztségről.

Amennyiben Horst Seehofer valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma a szövetségi parlamentben (Bundestag) vagy a bajor tartományi parlamentben (Landtag).

A CDU elnöksége közben kiállt Angela Merkel pártelnök-kancellár mellett

Angela Merkel az EU pénteken véget ért brüsszeli csúcstalálkozóján kormányközi megállapodást készített elő Görögországgal és Spanyolországgal arról, hogy visszafogadják azokat a menedékkérőket, akiket feltartóztatnak a német határon és kiderül róluk, hogy regisztrálták már őket Görögországban vagy Spanyolországban.

Beszámolója szerint további 14 társország részéről jelezték, hogy hajlandóak tárgyalni egy államigazgatási szintű megállapodásról, amelynek témája  menedékkérők visszafogadása a Dublin III. EU-s menekültügyi rendelet keretében. Ezek a tervezett megállapodások azokra a menedékkérőkre vonatkoznak, akik bejutnak Németországba és kiderül róluk, hogy valamely társországban már regisztrálták őket, és ezért a Dublin III. rendelet értelmében az adott országban kell lefolytatni menedékjogi eljárásukat.

Sajtóértesülések szerint Horst Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, hogy a kancellár által kilátásba helyezett megállapodások nem eredményeznének az általa szorgalmazott határigazgatási szigorításoknak megfelelő hatást, ezért továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy visszafordítsák a máshol már nyilvántartásba vett menedékkérőket.

Angela Merkel a ZDF-nek vasárnap azt mondta: továbbra is kitart amellett, hogy nem lehet egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok terhére bevezetni határigazgatási szigorításokat.

A CDU elnöksége a vasárnapi berlini elnökségi ülésén kiállt a pártelnök-kancellár mellett. A tanácskozás után, késő este kiadott közleményük szerint az esetleges „egyoldalú visszautasítások rossz jelzések lennének európai tárgyalópartnereink felé”.

Szakértői becslések szerint havonta legfeljebb néhány száz máshol már nyilvántartásba vett menedékkérő igyekszik bejutni Németországba a bajor-osztrák határ ellenőrzés alá vett pontjain.

Seehofer ma délután még egyszer leül Angela Merkellel tárgyalni

A találkozóra magyar idő szerint délután 5-kor kerítenek sort. Vasárnap este a belügyminiszter azt mondta, még egyszer nekifutnak, és megpróbálnak megállapodni arról, hogy mi legyen a menekültekkel. „Minden másról később születik döntés” – mondta Seehofer.

Markus Söder bajor miniszterelnök: a CSU készen áll a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre

Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU egyik vezető politikusa hétfő délelőtt Münchenben tett nyilatkozatában kiemelte: meglepetésként érte a CSU elnökségét, hogy Horst Seehofer a kancellárral folytatott vita miatt kilátásba helyezte lemondását.

Hozzátette: a CSU nem kívánja felszámolni a CDU-val közös frakciót a szövetségi parlamentben (Bundestag), és a CDU/CSU pártszövetségnek a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) közös kormányát sem.

A CSU „készen áll a kompromisszumokra, a politikában ennek mindig így kell lennie” – fogalmazott.

Elmar Brok CDU-s európai parlamenti (EP-) képviselő szerint van még lehetőség a szakítás elkerülésére. Az EP külügyi bizottságának korábbi elnöke a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak hétfőn azt mondta, hogy „nagy a mozgástér”, de Horst Seehofer eredeti álláspontjára nem lehet felépíteni a megoldást, mert az SPD nem osztja a belügyminiszter nézeteit, így a koalíció felbomlásához vezethet, ha ragaszkodik a máshol már regisztrált menedékkérők feltétel nélküli visszafordításához.

Az SPD Bundestag-frakciójának ügyvezetője, Carsten Schneider a ZDF országos köztelevízióban hétfőn a német demokráciát súlyosan megterhelő színjátéknak nevezte a CDU és a CSU vitáját. Kiemelte, hogy a CSU csak a bajorországi törvényhozási (Landtag) választás miatt fordul szembe a kancellárral. Ezzel azonban egész Németországot elszigeteli, ami nem arról tanúskodik, hogy a bajor regionális párt teljes mértékben tisztában van a szövetségi kormány tagjaként viselt felelősségével.

Megfigyelők szerint a testvérpártok között a határigazgatásról a nemzetközi migrációs válság 2015-ös elmélyülése óta változó intenzitással zajló konfliktus elmérgesedése nem választható el attól, hogy a csak Bajorországban működő CSU választói támogatottsága gyengül, így elveszítheti  abszolút többségét az októberi Landtag-választáson.

A német és a bajor politika új, a CSU-tól jobbra álló szereplője, az Alternatíva Németországnak (AfD) választói támogatottsága viszont emelkedik, és a jelek szerint a CSU a migrációs válság eddigi kezelésének éles bírálatára építő és a határok lezárását követelő vetélytárs politikájához hasonló irányt követve próbálja visszaszerezni az elpártolt szavazókat.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Merkel: európai megoldásra van szükség a migrációs válságban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük