Connect with us

Kiemelt hírek

A Horthy-mise botránya folytatódik

Horthy-hívők egymásközt - istentisztelet a kedvenc tiszteletére
Megosztás

A nap folyamán többször foglalkoztunk már a Horthy-mise provokatív botrányával, amit – minden híreszteléssel szemben – nem hisszük, hogy véletlenül időzített éppen az auschwitzi láger felszabadulásának emléknapjára a többek által csak a „kormány kedvenc plébánosaként” emlegetett, Polgári Magyarországért Díjjal kitüntetett Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa.

Egy polgár felháborodott kérdése

„Ki és milyen céllal szervez Horthy-megemlékezést éppen a Holokauszt nemzetközi emléknapján?! Ezen való meghökkenésemben írtam egy levelet a Belvárosi Plébániatemplom emailcímére, illetve a magát szervezőként megjelölő Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Egyesület budapesti csoportjának.”

levél

A válaszlevél

Ezt a választ kaptam. Olvassátok jól.

„A megemlékező szentmise keretében a Magyarország 20. századi történetében meghatározó kormányzóra és szeretett menyére, az országban nagy elismertségnek örvendő özvegy Horthy Istvánné, Edelsheim-Gyulai Ilona grófnőre emlékezik belvárosi közösségünk születésük kerek évfordulói kapcsán. A történelmi korszakhoz kapcsolódóan emlékezünk az első világháború centenáriuma okán a Nagy Háborúban elhunyt hőseinkre, valamint a nemzetközi emléknaphoz kapcsolódóan az ártatlanul elhurcolt auschwitzi áldozatokra is. A rendezvény célja megemlékező imádság, melyhez kapcsolódóan – a szentmisét követően – a korszakot jól ismerő felkért hozzászólók osztják meg gondolataikat a résztvevőkkel.

A megemlékezés során az első világháború centenáriuma okán Horthy Miklós háborús szerepvállalása mellett megemlékezünk mindazokról az áldozatokról, akik az első világháborúban a hazáért vesztették életüket. Közöttük számos zsidó származású baka és katonatiszt is volt. Sokan a hazatérő katonák közül, köztük ismét zsidó származású magas rangú tisztek is, 1918 után Horthy Miklós Nemzeti Hadseregében szolgálták tovább a hazát a kommunista elnyomással szemben. Horthy Miklós kormányzóként mindvégig támaszkodott azokra a magyarországi nagyvállalkozókra és tudósokra, akik a zsidóság köréből tanácsaikkal segítették a haza talpra állítását a trianoni tragédiát követően. Mint alaptörvényünk is leszögezi, a német megszállás lényegében véget vetett Magyarország szuverén létezésének. A magyarországi zsidóság deportálása a Budapestre érkező Adolf Eichmann irányítása mellett zajlott. Amikor a kormányzónak nemzetközi lehetősége nyílt rá, XII. Pius pápa, Franklin Delano Roosevelt és Gusztáv svéd király nemzetközi támogatása mellett személyesen irányította Budapestre Koszorús Ferenc páncélosait és ezzel leállíttatta a magyarországi zsidóság elhurcolását.

A szentmisénk célja, hogy igazolja, nincs ellentét a kormányzó iránti tiszteletadás és az áldozatokra való megemlékezés között. E kettő a keresztény imádság keretében feloldható.

A szokásos év elejei időpontban történő Horthy Miklós megemlékezés szervezésekor fel sem vetődött annak a gondolata, hogy szombat délelőtti szentmisénk dátuma megegyezik az auschwitzi           haláltábor felszabadításának  emléknapjával. A  tudatosság       feltételezése rosszindulatú megközelítés. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy ne tegyék tönkre téves feltételezésekkel imádságunkat.Nyitott kapukkal és nyitott szívekkel várunk minden méltósággal imádkozni és megemlékezni szándékozót!”

Az emberi ostobaság és sunyiság határtalan

A fenti ócska, csúsztatásokkal teli, szenteskedő levélhez – ami úgy történelemhamisítás, ahogy van, hiszen a numerus clausus, a zsidó törvények, valamint a zsidók halálba-hurcolásában tevékenyen résztvevő rezsimet és annak jelképpé vált vezetőjét igyekszik mosdatni – szerkesztőségünknek nincs hozzáfűznivalója. Talán csak annyi, hogy az emberi ostobaság és sunyi gonoszság – úgy látszik – valóban határtalan.

Egy másik levél

Heisler András: Vajon lehet-e kegyelettel emlékezni Horthy Miklósra a Nemzetközi Holokauszt Emléknap kegyeletsértésével?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük