Connect with us

Kultúra

HORTHY-mizéria imádsággal

horthy
Megosztás

Nyugi, minden csoda – a Horthy-mise is – három napig tart. Sok itt az okoskodó írástudó, velem az élen, nevesebbek és kevésbé ismertek, mint én. Lökjük a rizsát rendesen, mintha tőlünk függne bármi is ezen a világon. Ahányan vagyunk, annyifélék, jobbról, balról, meg azok minden leágazásáról, netes, médiás celebek és lúzerek.

Mindennek oka van

A lovastengerész kormányzót persze már mindez hidegen hagyja, mint ahogyan sokféle történelmi megítélése is. Kultusza van bizonyos körökben, nagyobb, mint Bibónak, vagy akár Radnótinak. Mindennek oka van. A nosztalgiázó jobboldal szoborállító, utca és tér elnevező hóbortjainak is. Lassan Kossuth és a márciusi ifjak, csak ministránsok lehetnek majd a történelmi emlékezésben, a Novara gyorscilkáló parancsnoki hídján hajdan feszítő tengerésztiszthez képest.

Horthy tér, híd és szobor, csónakház, meg a róla elnevezett sétány bizonyítja mindezt országszerte. 2009-ben, már a szegedi nemzeti Horthy mizéristák, ünnepélyes avatáson szerepeltették az Új Magyar Gárda és annak csendőrségnek nevezett mozgalmi szárnyának jelenlétében a táblaavatást, ahol jelen volt az akkori szocialista polgármester is. Csak úgy emlékeztetőül jegyzem meg mindezt, a miheztartás végett.

Nosztalgiáznak  arra felé rendesen

A Somogy megyei Kerekiben is lett Horthy faszobor. Kéretik a szobor szót úgy értelmezni, ahogy írva vagyon és nemcsak az első két szótagon lovagolni. Mert 1917. május.15-ről ugyebár, nem árt mindenkinek tudni, hogy a harmadik Otrantói csatában bizony Horthy ötlete volt a tengerzár elleni támadás. És ezt illik, mikor, ha nem mostanság megünnepelni. A rovásírásos helyiség névtáblával is ellátott Kerekiben állították fel ezen a napon az ország első, egész alakos Horthy szobrát, a nevét már őrző emlékparkban. Nosztalgiáznak hát arra felé rendesen. Kit érdekel közben, hogy az ottani ló tenyészet és a környéki több száz hektár legelő, erdő meg szántó kiknek a tulajdona, kik a strómanok és a neve sincs befektetők, vagy tulajok? A lényeg a Horthy szobor és a park.

A Horthy Miklós Társaság, mert van ám az is, együtt a Horthy István Mártírok és Hősök Alapítvánnyal, szervezik az egészet. Kit érdekel ilyenkor az MTA, vagy a Történelemtanárok Országos Egyesületének véleménye, állásfoglalása, már ha a jelenlegi politikai helyzetben van nekik. A lényeg, hogy Horthy mizéria van, „magyarka” módra. Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

Horthyt – akit Orbán Viktor miniszterelnök kivételes államférfinak nevezett, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szombaton, Auschwitz felszabadításának emléknapján, szentmise keretében szeretettel és tisztelettel” akarja közös imával magasztalni.” Vajon lehet-e kegyelettel emlékezni Horthy Miklósra a Nemzetközi Holokauszt Emléknap kegyeletsértésével? Tudjuk, mindenki megérdemli, hogy lelke üdvösségéért imádkozzanak. Minden egyházi közösségnek joga, hogy így tegyen, ebbe senkinek beleszólása nincs. A Holokauszt Emléknapján azonban ezt megtenni csak a történelem meghamisításával lehet.„- írja a MAZSIHISZ elnöke.

Ez itt a kérdés. A mostani illiberális kurzus maga nem más, mint történelemhamisítás. A jelené is, nem csak a múlté. Imádkozni csak egyért kell. Tűnjenek el végleg a történelem süllyesztőjében, mint egy oltári nagy tévedése rendszerváltásunknak!

Kapcsolódó

A Horthy-mise botránya folytatódik

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. osszián

    2018.01.24 19:28 at 19:28

    „Horthy tér, híd és szobor, csónakház, meg a róla elnevezett sétány bizonyítja mindezt országszerte. 2009-ben, már a szegedi nemzeti Horthy mizéristák, ünnepélyes avatáson szerepeltették az Új Magyar Gárda és annak csendőrségnek nevezett mozgalmi szárnyának jelenlétében a táblaavatást, ahol jelen volt az akkori szocialista polgármester is. Csak úgy emlékeztetőül jegyzem meg mindezt, a miheztartás végett.”

    A korabeli Délmagyar közlése szerint NEM vett részt Botka polgármester az avatáson.
    „A sétány avatásán részt vett az alpolgármester,” 1 hét múlva magánkezdeményezés volt a Horthyról elnevezés egy táblával:

    „A sétányt az elmúlt hét végén ünnepélyesen elnevezték Horthyról – táblát is avattak. Mint a műalkotásokat szokás, ünnepélyesen leleplezték – az árpádsávos takarót csendőrök emelték le róla. A város részéről itt már senki nem volt jelen, mintegy negyvenen voltak viszont a gárda és a csendőrség tagjai. „

  2. Miklós Erdős

    2018.01.25 11:19 at 11:19

    Szép ez a fotó Meseautóban a történelem legnagyobb hóhérával Talán megér egy misét ,azért Párizs talán jobban

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük