Connect with us

Kiemelt hírek

Hová tűnt Selmeczi „tutimegvédemamagánnyugdíjpénzed” Gabriella?

selmeczi
Megosztás

9 éve már annak, hogy Selmeczi Gabriella kiállt a világot jelentő deszkára és „istibizi” megígérte, hogy a magánnyugdíjpénztárból einstandolt pénze minden honpolgárnak biztonságban van, hiszen arcát, nevét adja hozzá, hogy az „állambácsi” lényegesen jobban fekteti majd be, mint azok a „tuggyukik”. 

3.000 milliárd – volt, nincs!?

Aki hívő, az keresztet (ki-ki hite szerint) vethet rá, aki ateista, az csak baromi dühös lehet, mert hagyta magát átverni, megvezetni. Mit is ígért a soha nem hazudó (tőle tudjuk!) magyar miniszterelnök?

a magánnyugdíjpénztárakból visszaszármazott megtakarítások átkerülnek a volt tagok állami rendszerben vezetett számláira. Vagyis végső soron ezzel kiegészül a nyugdíjuk, amikor annak folyósítására a nyugdíjba vonuláskor sor kerül.

Ígértek, fenyegettek….

A tömeges, 2,8 millió egykori pénztártagot megmozgató ígéret hatására lényegében elvérzett a magánpénztári rendszer, alig maradt talpon néhány pénztár. A visszalépések – pontosabban a visszaléptetések, mert a pénztárban maradásról kellett nyilatkozatot tenni, aki nem nyilatkozott, annak a megtakarítása automatikusan átkerült az állami kasszába – egyik legfőbb motivációja az addig felhalmozott, nem egy esetben több milliós megtakarítás egyéni számlához kötése volt. A másik pedig az a fenyegetés, hogy aki nem lép vissza, annak a továbbiakban nem keletkezik jogosultsága a nyugdíjra az állami ellátórendszerben – írta az mfor.hu.

Blöff, kamu, miegymás….

Mint kiderült, az ígéretből nem lett semmi, a fenyegetést pedig nem tudta valóra váltani a kormány a jogi buktatók miatt. A Magyar Nemzeti Bank rendre közli az átvitt magánpénztári vagyon mértékét. Erre azonban – mint a jegybankban mondják – az uniós statisztikai előírások miatt van szükség: akkor számolják el az adott tagra jutó összeget, amikor nyugdíjba vonul. De a vagyon már nem áll rendelkezésre, az elment adósságcsökkentésre, vállalati tulajdonrészek növelésére.

Áprilisban a kormányzat felől jött egy újabb egyértelmű jelzés, hogy nem érdemes reménykedni: egy parlamenti képviselői kérdésre adott válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára közölte az alábbiakat:

„A társadalombiztosítási és a magánnyugdíjrendszer alapvető különbségéből adódóan a magánnyugdíjpénztári egyéni számlán felhalmozott összeg jóváírása a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrehozott egyéni számlán nem értelmezhető.”

Vannak ugyan egyéni számlák, de azok csak arra szolgálnak, hogy a nyugdíj kiszámításához segítséget adjanak. A járandóságot a szolgálati idő és a kereset függvényében határozzák meg. A számla tehát a jogszerzésről ad tájékoztatást.

Leegyszerűsítve a dolgot: pénzt ide nem lehet feltölteni

Az államtitkár szerint emiatt nem éri veszteség a visszalépőket:

azzal kompenzálja őket a rendszer, hogy a teljes összegű járulékalapot figyelembe veszik majd a nyugdíjba vonuláskor.

A magánpénztári időszak alatt ugyanis csak 75 százalékot fizettek a tagok az állami kasszába, a többi a pénztárakba ment. Rétváriék szerint az a rész is az államot illette volna, nem arról volt szó, hogy a szabadon felhasználható keresetéből fizette volna a tagdíjat a pénztártag. Így tulajdonképpen jogosan vette vissza az állam ezt az összeget.

Mit szól ehhez?

De most komolyan! Ezt mivel magyarázza a fidesz-funok sokasága? Ez sem üti át azt a bizonyos fokot, amitől annyira bedühödnek a népek, hogy a sarkukra állnak?

Hová tűnt Selmeczi Gabriella?

Mikor áll ki a nép elé és követi meg őket? És mikor teszi ugyanezt a főkoordinátor, Orbán Viktor? És meddig páváskodhat még a Várban, a gangján? Rengeteg kérdés, amikre biztosan lesz majd válasz is.

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük