Connect with us

Ez a nap

Már iskolaigazgató is csak fideszes lehet

ki lesz itt az igazgató?
Megosztás

Hiába támogatta szinte az összes tanár, szülő és diák a debreceni igazgató pályázatát, a minisztérium indoklás nélkül elutasította. A másik pályázó egy fideszes politikus, akinek semmi köze a gimnáziumhoz.

A Debreceni Ady Endre Gimnázium vezetésére ketten pályáztak:

  • Rózsavölgyi Gábor, aki 32 éve itt tanít, 2002 óta igazgató, és élvezi a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat támogatását;
  • és Türk László történelemtanár, aki soha nem tanított az Adyban, sőt középiskolában sem, viszont fideszes önkormányzati képviselő.

Az iskola honlapján olvasható összesítés szerint:

  • A nevelőtestület tagjai közül 62-ből 61-en támogatják Rózsavölgyi vezetői programját. Türk elképzeléseit viszont 56/6 arányban leszavazták.
  • A Szülői Választmány Rózsavölgyi pályázatát nyílt szavazással, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatja. Türkét 3 igen, 27 nem és 1 tartózkodással nem támogatja.
  • A Diákönkormányzat szintén egyhangúlag, 40 igen szavazattal támogatja Rózsavölgyit, tőlük Türk egyetlen igent sem kapott, a 38 nemre jutott 2 tartózkodás.

Az igazgatói kinevezésekről azonban a minisztérium dönt. Az oktatási államtitkár pedig mindenféle indoklás nélkül elutasította Rózsavölgyi pályázatát.

Tavaly már sejteni lehetett, hogy valakinek más tervei voltak az Ady Gimnáziummal, mert akkor Rózsavölgyi váratlanul csak egy évre kapott kinevezést.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó:

A tankerület-kommandó lemondatta a sikeres iskolaigazgatót, kellett a helye egy csókosnak. Az ön széke még nem inog? Biztos?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük