Connect with us

Ez a nap

Így csalt Orbán vejének cége

Tiborcz István Orbán veje
Megosztás

A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben. Ez derült ki az OLAF jelentésből, amit a 24.hu szerzett meg.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, ha bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el, 5 évtől akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Még ez a lehetőség is benne van az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentésében, amely az Elios Innovatív Zrt. tarolásának hátterét vizsgálta a 2009 és 2014 között kiírt uniós finanszírozású közvilágítási pályázatokon.

Az ügyet különösen kényessé teszi, hogy a cég Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltsége volt 2014 és 2015 áprilisa között.

Nemrég derült ki, hogy az OLAF kifejezetten komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által különböző önkormányzatoktól elnyert 35 közvilágítási projektje kapcsán. Olyannyira, hogy 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta a szervezet.

A csalás elleni hivatal nem magányos résztvevőket fedezett fel a történetben, hanem egész hálózatot, az Elios Innovatívval tulajdonosi vagy személyi szálakon összekapcsolható cégeket és tanácsadókat. Némelykor összeférhetetlen szerepkörben.

A kormány nem akarta a mostani OLAF-vizsgálatot nyilvánosságra hozni, a 24.hu viszont megszerezte a jelentést. Cikksorozatuk első részében azt dolgozták fel, milyen pályázati visszaélések fordultak elő, milyen módszereket alkalmaztak, illetve milyen csalási mintákat térképezett fel az OLAF.

Szervezett csalási mechanizmus

Az Elios Innovatívhoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki.

A szóban forgó, 2012-es csomagba tartozó pályázatokat egyrészt úgy írták ki, hogy a feltételeknek az Elios Innovatív vagy konzorciuma feleljen meg.

A pályázatoknál visszatérő „rendszertelenségek” jelentkeztek, amelyek ismétlődése miatt szervezett csalást gyanít az OLAF.

Ott van például az, ahogy 17 pályázatban nagyon hasonló módon játszották ki a feltételeket. A pályázatot kiíró cég megkérte a jelentkezőket, hogy számolják ki a belső megtérülési rátájukat, vagyis azt, hogy milyen feltételek mellett térül meg a befektetés.

Az Elios minden esetben olyan pályázatot adott be, amelyik nem felelt volna meg az elvárt megtérülésnek, ha nem alkalmaznak egy apró trükköt az utolsó pillanatban.

A megtérülési rátát 50 ezer világított órával, 15 évre kellett volna kiszámolni, mert ennyi lett volna a lámpák élettartama. A pályázat beadása előtti utolsó pillanatban viszont lehetőségük volt egy végső módosításra. Ezért a képletben használt 50 ezer világított órát minden pályázatban átírták százezerre. Mivel a valóságban ezeknek a lámpáknak az élettartama csak körülbelül 60 ezer óra, a pályázat beadásánál jelzett kapacitás 40 százaléka elvileg megmarad, hiába nem létezett sohasem. Így viszont a lámpáknak van 40 százaléknyi maradványértéke, és mivel a beadott pályázat belső megtérülési mutatója épphogy megfelel az elvártnak, a duplázott kapacitással a pályázat költségei is a duplájára ugrottak. Így sikerült elérni azt, hogy elvileg megfeleljen a szerződés az elvárt alacsony energiaáraknak, de a lehető legtöbb munkaköltséget számolták fel érte.

Az OLAF szerint ezzel az egész módszerrel eleve baj van, mert a pályázatokat így nem a piaci körülményekre vagy ajánlatokra hivatkozva írták meg, hanem pont fordítva.

Minden pályázatnál az volt a lényeg, hogy még éppen megfeleljenek az elvárt feltételeknek, de a lehető legnagyobb költséget fizesse értük az önkormányzat.

A 17 pályázatnál feltárt machinációk az OLAF olvasatában a költségvetési csalás bűntettével írhatók le a magyar törvények szerint. De a csalás elleni hivatal azt javasolja, a magyar hatóságok vizsgálják meg azt is, a történtek nem felelnek-e meg a szervezett bűnözés feltételeinek is.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Az OLAF azt javasolja, kérjék vissza a pénzt Orbán vejének volt cégétől

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük