Connect with us

Kerítésen innen

Így lesz Orbánból és a foci kemény-magból világpolgár – kerítésen belül

Így lett Orbánból és a foci kemény magjából világpolgár - kerítésen belül
Megosztás

A világ legjobb és legnagyobb közös nyelvének nevezte a labdarúgást Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Danone Focikupa vasárnapi döntőjének megnyitóján. Aki eddig azt hitte, hogy a tanulás az, ami fontos gyermekének, most rá kell jöjjön, – ha hisz az orbáni blöffnek – hogy rossz úton járt. Grundra velük és minden rendben lesz!

Ne törd a fejed, rúgd a bőrt!

„A foci az, ami benneteket először meg fog tanítani az életre, és arra, hogy nem egyedül vagytok, hanem közösségben. Csak közösen tudtok eredményeket elérni és kudarcokat feldolgozni, illetve nemcsak magatokért, hanem másokért is felelősséget vállaltok”

– mondta a finálén résztvevő 12 csapat 10-12 éves játékosainak Fülöp Attila.

Grundra velünk!

Az államtitkár hangsúlyozta, a minisztérium örömmel támogatja a világszerte egyre népszerűbb kezdeményezést, majd az Oroszországban zajló felnőtt világbajnokság szombati, Izland-Argentína (1-1) csoportmérkőzését említette jó példaként.

„Egy háromszázezres kis ország nem hagyta magát egy harmincmilliós futballnagyhatalom ellen. Ez a legjobb példa arra, hogy a lehetőséget látták a mérkőzésben, és nem féltek semmitől. Azt kívánom nektek is, hogy legyetek pontosan olyanok, mint eddig, és ismerjétek fel a lehetőséget, hiszen csak bátor gyerekekből lesznek bátor emberek!

Aki eddig azt hitte, hogy a tanulás az, ami fontos gyermekének, most rá kell jöjjön, – ha hisz az orbáni blöffnek – hogy rossz úton járt. Grundra velük és minden rendben lesz!

Gyergyói-Szabó Anita, a Danone külső kommunikációs menedzsere elmondta, hogy a 19 évvel ezelőtt létrehozott utánpótlás futballkupát immár harminc országban, évente 2,5 millió gyermek részvételével rendezik meg. Magyarországon a vasárnap záruló sorozat 64 csapattal indult, amelyek közül a regionális tornákról 12 jutott a fővárosi fináléba. Az óbudai döntő győztese képviselheti Magyarországot jövőre a spanyolországi nemzetközi finálén.

Gellei Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai bizottságának elnöke köszönetet mondott a Danone-nak, amiért – az MLSZ-szel együttműködve – évről-évre egyre magasabb színvonalon szervezi meg az utánpótlás-versenysorozatot.

(forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük