Connect with us

Sport

Illemtan és tenisz

Megosztás

Elnézésüket kérem, de ebben az írásban olyan szavak szerepelnek, amelyeket általában sem nyomtatásban, sem képernyőn nem használunk: sajnos azonban, ha tárgyilagosan be akarunk számolni a tenisz közben történtekről, rá kell fanyalodnunk a trágárságokra. Tulajdonképpen nem nekünk kéne szégyellnünk magunkat, hanem Garbine Muguruzának.

Ha már így beszélt az ellenfeléről, a mi Babos Tímeánkról. Tímea a volt világelső Garbine Muguruza ellen játszott a montereyi női tenisztorna vasárnapi döntőjében. Bár a magyar játékosé lett az első szett, győzni végül nem tudott. Babos remek kezdése mindenesetre látványosan kiborította a kétszeres Grand Slam-győztes spanyol hölgyet.

Ahogy az az alábbi videóban is látszik, a második játszmában egy térfelcserénél Muguruza edzői segítséget kapott Sam Sumyktól. A francia mester először azt kérdezte a nyilvánvalóan feszült tanítványától, hogy miben segíthet neki, majd azt tudakolta, hogy dühös-e valamiért Muguruza. A spanyol válaszai nem mindenhol hallatszanak tisztán a háttérzajtól, hiszen csak az edzője viselt mikrofont, de az jól érthető, hogy miután leszögezi, hogy nem dühös, az ex-világelső Babosra utalva azt is kijelenti, hogy „she’s a nobody”, azaz „ő egy senki”.

Sam Sumyk ezután arról próbálja meggyőzni Muguruzát, hogy a dühöngés helyett inkább teniszezzen, mert akkor sokkal jobb Babosnál, aztán megpróbál lelket önteni tanítványába: türelemre inti és azt javasolja, hogy mindig legyen agresszív. A döntő későbbi győztese azonban csak üveges tekintettel bámul előre, és durcásan hajtogatja, Babosról, hogy „ő egy senki, egy kibaszott senki” (ez 47:02-nél hallható a videóban). A szünet végén pedig a meccs kommentátora is elnézést kér azért, amiért a nem megfelelő nyelvezet esetleg a nézők számára is hallható volt a közvetítésben.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=IjtUnRtokYA

Hát kérem, azért így nem beszélünk az ellenfelünkről, főleg nem sportban. Azért igenis illik becsülni a riválist, tisztelni, hiszen hozzánk méltóak a képességei. De még a pályát, sőt, magát a sportot is tisztelni illik, már csak ezért sem káromkodunk ilyen minősíthetetlenül.

A tenisz csillagai között ugyan nem ritkák az indulatkitörések, Björn Borg az ütőket tördelte állandóan, ha ideges volt, Ilie Năstase inkább káromkodós, őt tavaly április 22-én a mamaiai Nagy Britannia-Románia teniszmérkőzésen eltávolították a pályáról, ugyanis durva szavakkal illette a bírót, és lekurvázta a magyar származású, bár angol színekben játszó Johanna Kontát. Sőt, ugyanígy minősítette a brit kapitányt, Anne Keothavongot is. Pár nappal előtte meg rasszista kijelentéseket tett Serena Williams születendő gyermekéről. Aztán igaz, hogy bocsánatot kért, de megkapta a büntetését is: hivatalos közlemény jelent meg arról, hogy a korábbi évekkel ellentétben Ilie Năstase számára nem tartanak fenn helyet a királyi páholyban a wimbledoni tenisztorna szervezői, később pedig már a Roland Garros szervezői is közölték: a valamikori csillag nemkívánatos az eseményen.

Egyszóval a durva Năstase megkapta a magáét – vajon mit kap majd Gabrine Muguruza és kitől?

Pláne, hogy egy finom spanyol donna sosem ragadtathatja el magát ennyire.

Szele Tamás

Sport Mindig

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük