Connect with us

Ez a nap

Íme a Fidesz országos listája!

Megosztás

A Fidesz országos választmánya hétfőn elfogadta a Fidesz-KDNP országos listáját. A zárt ülésen Orbán Viktor a hódmezővásárhelyi kudarcot nem minősítette. Lázár is rajta van a listán, pedig korábban azt mondta, nem fogad el listás helyet. Sem ő, sem Rogán nincs az első tízben.

A miniszterelnök arról beszélt az ATV informátorai szerint, hogy a számok azt mutatják, nem veszítettek fideszes támogatókat a hódmezővásárhelyi polgármester választáson, dolgozni kell tovább.

Gyakorlatilag ugyan azt mondta el a választmányi ülésen a miniszterelnök, amit előtte a hvg.hu-nak nyilatkozott, hogy kétszer-háromszor annyit kell dolgozni, mint eddig és semmi sincs ingyen. Viszont szűk körben Orbán Viktor ezen túlmenően konkrétan is beszélt a hódmezővásárhelyi választás kapcsán arról: „Lázár János győzhet április 8-án egyéniben”.

Lazár János ugyanakkor azt mondja, ha nem győz április 8-án egyéniben Hódmezővásárhelyen, illetve a körzetben, listás mandátummal nem szeretne képviselő lenni. Ennek ellenére is feltették az országos listára.

1. Orbán  Viktor

2. Semjén Zsolt

3. Kövér László

4. Novák Katalin

5. Varga Mihály

6. Gulyás Gergely

7. Kubatov Gábor

8. Németh Szilárd

9. Balog Zoltán

10. Harrach Péter

Az országos listán ezt követően a Fidesz szövetségesei és a miniszterek neve következik. A miniszterek között Lázár az első a listán – azaz az első 20-ban benne van –, őt követi Rogán Antal, és a többi miniszter.

(Forrás: atv.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük