Connect with us

Kerítésen innen

Irány Irán! – Varga Mihály szerint kellünk ott, mint egy falat kenyér

Varga
Megosztás

Minden hétre van új nyitási program, az aktuális Irán felé veszi az utat. Varga Mihály a nemzetgazdaság minisztere és a slepp ott keresi a megoldást – elmondásuk szerint – a magyar vállalkozásoknak.

Iráni nyitás a mára rendelt legújabb lehetőség

Az erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok – így a most induló egészségipari együttműködés is – nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára

– jelentette ki Varga Mihály Teheránban, az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után.

A nemzetgazdasági miniszter húszfős üzleti delegáció élén szombaton érkezett kétnapos látogatásra Iránba. Útjára több állami intézmény vezetője is elkísérte – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-t. Varga Mihály a közlemény szerint elmondta:

az elmúlt időszakban dinamikusan erősödtek a magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, a külkereskedelmi forgalom tavaly 140 százalékkal bővült, mintegy 80 millió dollárt tett ki.

A mostani látogatás célja szorosabbra fűzni a 80 milliós piaccal rendelkező közel-keleti országgal meglévő kapcsolatokat. Ehhez a törekvéshez illeszkedik a Teheránban aláírt egészségipari együttműködési megállapodás. Ennek révén, üzleti lehetőségek nyílhatnak egyebek mellett a gyógyszeripar, az orvostechnikai berendezések, a kozmetikai ipar, a biotechnológia, valamint a gyógynövényipar területén működő magyar cégek előtt. A szándéknyilatkozat kiterjed az oktatási intézmények, kutatóközpontok közötti közvetlen együttműködésre is, és elősegíti a hallgatók, oktatók kölcsönös látogatásait és tapasztalatcseréjét – ismertette a tárcavezető.

A kétoldalú gazdasági együttműködés területén komoly eredményeink vannak, ezek közé tartozik az idei évtől alkalmazható, kölcsönösen előnyös kettős adóztatási egyezmény.

Februárban a Magyar-Iráni Gazdasági Vegyes Bizottság első alkalommal ülésezett. Szándéknyilatkozat született a kis- és középvállalkozások, valamint az ipari parkok együttműködésének fejlesztésére, illetve a turisztikai együttműködés szorosabbá tételére. A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy a jövőben várhatóan tovább erősödnek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok. Mindezt pedig alátámasztja, hogy az autóbuszgyártás, az orvostechnika, az olajipar és az energetikai berendezések területén, de a mezőgazdasági termékek piacán is folyamatosan bővül a kétirányú áruforgalom.

Csak nem újabb iparágat szemelt ki a gázszerelők gyöngyén keresztül a felső vezetés?

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük