Connect with us

Ez a nap

Jön az extrém hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el a Kárpát-medencét

Megosztás

Vörös kód riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől a várható extrém hideg miatt.

Czibere Károly pénteken, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a vörös kód eljárásrendje szerint a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt.

Az államtitkár hozzátette: a potenciális befogadó intézmények, a diszpécserközpontok és az utcai szociális munkások is felkészültek a riasztással járó feladatokra.

Czibere Károly arra kéri a lakosságot, hogy a következő napokban fokozottan figyeljenek oda az utcán kihűléssel fenyegetett és az otthonukban egyedül élő idős emberekre egyaránt, és szükség esetén hívjanak nekik segítséget. A diszpécserszolgálat telefonszámai megtalálhatók a diszpecserportal.hu oldalon – tette hozzá.

A riasztás a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben.

Czibere Károly kitért arra: az extrém hideg miatt a kormány a krízisidőszak 360 millió forintos kerettámogatását további ötvenmillió forinttal emelte, ezt ezekben a napokban fogják felhasználni alapvetően takarók, hálózsákok és egyéb többletkiadások fedezésére.

A krízisidőszakban megerősítették a hajléktalanokat ellátó szolgáltatási rendszert, az átlagosan meglévő 9600 férőhely mellé további 1500 férőhely megnyitásáról döntöttek és biztosították a férőhelyek finanszírozását is.

A hajléktalanokat ellátó intézmények országos kihasználtsága januárban 78 százalék volt, februárban 84 százalék, tehát van még üres hely a szállókon, senkinek nem kell az éjszakát az utcán töltenie – közölte az államtitkár.

A jövő héten mínusz 20 fok is lehet

Szombat estétől több napon át nem emelkedik 0 Celsius-fok felé a hőmérséklet, éjszakánként országszerte mínusz 10 fok alá hűl a levegő – hívta a fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat pénteken Facebook-oldalán. Az előrejelzés szerint a jövő héten többfelé mínusz 10 fok körüli maximumokra és mínusz 20 fok körüli minimumokra kell készülni.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint

szombat estétől fagypont alá csökken a hőmérséklet és a következő öt-hat napban sem emelkedik 0 fok fölé napközben.

A jövő hét első felében lesznek olyan napok, amikor napközben is mínusz 5 fok körül alakulnak a maximumok. Ráadásul az erős szél miatt ezt is jóval hidegebbnek lehet majd érezni. Éjszakánként az ország legnagyobb részén mínusz 10 foknál is hidegebb idő várható.

Az előrejelzés szerint szombaton többfelé kisüt a nap, de reggel még délnyugaton, napközben a középső országrészben sok lesz a felhő, ott havazás is valószínű. Többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik a szél, ami helyenként gyenge hófúvást is okozhat. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire mínusz 8 és mínusz 1 fok között alakul, de északkeleten a havas, szélvédett, derült tájakon mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3 fok között valószínű.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett délen lehet néhol gyenge havazás. Többfelé megerősödik a szél, ezért hófúvásra is számítani kell. A minimum hőmérséklet általában mínusz 14 és mínusz 7 fok között alakul, de a gyengén felhős, havas, szélvédett tájakon mínusz 15 fok alatt valószínű. A nappali maximumok mínusz 7 és mínusz 2 fok között alakulnak. A jelenlegi előrejelzés szerint a jövő héten tovább hűl a levegő. Néhol napközben is mínusz 10 fok körül alakul a hőmérséklet, a leghidegebb órákban mínusz 20 foknál is hidegebb lehet.

Megerősített szolgálattal készül a hidegre az Ökumenikus Segélyszervezet

Nagyobb létszámmal, hosszabb nyitvatartással, valamint elegendő hellyel és élelemmel várják a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet hajléktalanokat segítő intézményei a különösen hideg napokban – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A krízisidőszakban az utcai megkereső szolgálatok a szokásosnál gyakrabban, takarókkal, meleg ruhával, kesztyűvel, gyógyszerrel és vitaminokkal felszerelkezve keresik fel azokat, akik a hideg ellenére sem akarják elhagyni megszokott élőhelyüket – tették hozzá.

A közlemény szerint a következő bő egy héten várható extrém hideg miatt életbelépő vörös kód riasztásra tekintettel a szervezet valamennyi szociális és fejlesztő központja kiemelt figyelmet fordít a látókörében élő nehéz helyzetű családokra.

A Csepelen működő nappali melegedő nyitvatartási rendjét összehangolták a kerület éjszakai szállójának rendjével, így egész napos ellátásban részesülnek a körzetben élő hajléktalanok. Gyulán a nappali ellátó mellett éjszakai szálló is várja a hideg elől menekülő rászorulókat. Debrecenben a hétköznapokon túl hétvégén is teával és étellel várják a folyamatosan nyitva tartó melegedőbe betérőket – ismertették.

A szervezet munkatársai rendszeresen részt vesznek a városi megkereső szolgálat hétvégén is működő, reggel 8-tól este 10-ig tartó munkájában, illetve folyamatos kapcsolatot tartanak a diszpécserszolgálattal és a többi segítő intézménnyel is – fűzték hozzá.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a közösségi oldalán közzétett felhívásában azt kéri, hogy a különösen hideg időjárás idején mindenki fokozottan figyeljen fedél nélküli és egyedül élő embertársaira.

Hófúvásban halad egy személyautó a 7-es úton a Zala megyei Kisrécse közelében. MTI Fotó: Varga György

Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON a jövő hétre

A jövő héten várható extrém hideg miatt jövő vasárnapig felfüggeszti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat az E.ON Hungária Zrt.

A társaság pénteken az MTI-hez eljutatott közleménybe tudatta: extrém hideg téli időjárás esetén az életvédelmi szempontokat helyezi előtérbe, ezért döntött – a korábbi évekhez hasonlóan – a hátralék miatti kikapcsolások szüneteltetése mellett.

A kikapcsolások február 26. és március 4. közötti felfüggesztésével ahhoz kívánnak hozzájárulni, hogy az előrejelzések alapján várható extrém hidegben minden ügyfélnél legyen villamosenergia-ellátás – írták, megjegyezve, hogy a kikapcsolási eljárás szüneteltetése kizárólag az E.ON Energiakereskedelmi Kft.-vel szerződéses viszonyban álló ügyfelekre vonatkozik.

A zrt. a felfüggesztéssel párhuzamosan, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve, megteszi a szükséges „felkészülő intézkedéseket”, és később kezd hozzá azokhoz a hálózat-karbantartási munkálatokhoz, amelyek áramszünettel járnának – közölte a társaság.

Kékestetőn csaknem 80 centiméteres hó van

A hegyekben, különösen nyugaton, délnyugaton még vastagodhat a hótakaró, másutt már olvadni fog.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Bükkszentkereszten és Miskolc Lillafüred-Jávorkúton 59 centiméteres, Sopron Brennbergbányán 42, Mátraszentimrén 40, Hárskúton 35 centiméteres hó van, de a többi magasabban fekvő településen is 10-20 centiméter körüli a hóréteg vastagsága.

Az alacsonyabban fekvő települések közül csütörtökön a legnagyobb hóvastagságot – 24 centimétert – Mázán mérték, de Sopron Kuruc-dombon, Bakonyszentkirályon és Veszprémben is 23, Fertőszentmiklóson pedig 22 centiméteres a hóvastagság.

A Mátrában és a Bükkben szinte „magashegységi hóviszonyok uralkodnak”. Előbbi térségben (különösen a nyugati, délnyugati megyékben) a következő 24 órában még vastagodhat a hótakaró, másutt ugyanakkor olvadni fog, és számottevő csapadék már nem hull.

(MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük