Connect with us

Ez a nap

Jóval drágább lehet ősztől a kenyér

kenyér
Megosztás

Kevesebb búza termett idén, a liszt ára pedig jócskán megemelkedett. Ezért a kenyér és a pékáruk esetében 10-15 százalékos áremelkedés jöhet.

Az ATV-nek nyilatkozó iparági szakemberek szerint 10-15 százalékkal emelkedhet ősztől a kenyér ára. A drágulás azért következhet be, mert kevesebb búza termett idén, illetve a liszt ára már többször is emelkedett az elmúlt évben. Aki például a 380 forintos parasztkenyeret választja a pékségben, az ősztől akár 440 forintot is fizethet majd érte.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök vezérigazgatója azt mondta, idén eleve kevesebb búzát vetettek el a gazdák, mint általában szoktak. Szerinte lassan csak a vetésforgó miatt vetik, mert a jövedelmezősége nem üti meg a napraforgóét.

A csatorna híradójának nyilatkozó Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója szerint „Európában csak Bulgáriában olcsóbb a kenyér, a sütőipari ágazat szenved attól, hogy nincsenek normális árak”. Azt is mondta, hogy a duplájára kellene emelni az árát, de ez rövid távon nyilván képtelenség. Ebben az évben, folytatta, két lisztáremelést csináltak végig úgy, hogy nem emelték a kenyerek árát, de a mostani emelkedést már a fogyasztók is érezni fogják szeptembertől.

(Forrás: ATV)

Kapcsolódó:

Emelkedik a liszt és a kenyér ára

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük