Connect with us

Ez a nap

Zombik jelölnek? Döbbenetes választási csalások Csepelen!

Megosztás

Ipari mennyiségben hamisították az ajánlóíveikre már évekkel korábban elhunyt választók adatait és aláírását egyes kamupártok jelöltjei a csepel-soroksári választókörzetben. A fideszes Németh Szilárd 21 kihívójából tizenhárman próbálkoztak ilyesmivel.

Üzemszerűen hamisították rá már régóta elhunyt személyek adatait az ajánlóíveikre egyes, eleve kamupárt-gyanús szervezetek jelöltjei Budapest 17-es, Csepelt és Soroksárt is magában foglaló választókörzetben – derült ki a hvg.hu birtokába jutott jegyzőkönyvekből.

A helyi választási bizottság hétfő délutáni ülésén két magánszemély korábbi panasza alapján tűzte napirendre ismét az ajánlások ügyét, miután néhány kis párt jelöltjénél kiderült, hogy – feltehetően korábbi adatbázisokból dolgozva – halottak adatait is szerepeltették az ajánlóíveiken. A testület ezután az összes kis párt ajánlásait áttekintette és azokat az érvényes nyilvántartásokkal összevetve arra jutott, hogy egyes jelöltek ipari mennyiségben adtak le ilyeneket.

A hvg.hu birtokába került jegyzőkönyv tanúsága szerint hat szervezet jelöltje használta kirívóan nagy számban már elhunytak adatait, az egyik legtöbbet – csaknem százat (!) pedig annak Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja (Medete) a jelöltje, amelyről már több cikkben bizonyították, hogy politikai tevékenységet nem végző, kizárólag az állami támogatás bezsebelésére létrejött kamupárt.

A választási bizottság a választókörzetbe regisztrált 45 jelölőszervezet közül összesen 23-nál – vagyis minden másodiknál – talált visszaélésre utaló adatokat.

A testület a választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával valamennyi érintett jelölőszervezet ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Az MSZP-Párbeszéd színeiben induló Bangóné Borbély Ildikó szerint az ajánlásokba történt betekintéskor arra is alapos gyanújuk támadt, hogy a kamupártokra adott aláírások jelentős részben megegyeznek a fideszes jelölt, Németh Szilárd ajánlási ívein szereplők adataival.

(Forrás: hvg.hu)

Az MSZP-Párbeszéd azonnali vizsgálat elrendelésére szólította fel a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) a kamupártok hamis ajánlásai miatt.

A pártok szerint az NVB-nek napirendre kell vennie az ajánlóívek országos összehasonlítását.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten, az NVB és a Nemzeti Választási Iroda közös székháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, országos szintűvé vált a csalás, minden választókerületben minden aláírásgyűjtő ívet át kell vizsgálni. Kamupártok, bizniszpártok szerezték meg és használták fel gyanútlan magyar állampolgárok, valamint elhunytak adatait – tette hozzá.

Több mint ezer halott neve az aláírásgyűjtő íveken

A politikus – aki Németh Szilárd Fidesz-alelnökhöz hasonlóan a főváros 17-es választókerületében jelölt – elmondta, hogy a helyi választási bizottság hétfőn a szocialisták kezdeményezésére átnézte a kamupártok aláírásgyűjtő íveinek egy részét és több mint 1000 halott nevét találta meg. Hozzátette: a választási bizottság 23 párt ellen tesz feljelentést. Szerinte tömegével kapták meg ezek a pártok valakitől a listákat, és csak egyetlen pártnak lehet Kubatov-listája. Valószínű, hogy a Fidesz-KDNP-nek áll érdekében ezeket a listákat átadni kamupártoknak – fűzte hozzá.

Bangóné Borbély Ildikó beszámolt arról is, hogy Csepel-Soroksáron keddre rendkívüli választási bizottsági ülést hívtak össze. Az ellenzéki politikus azt firtatta, kinek az utasítására történt ez. „Németh Szilárd kézi vezérléssel vezérli a független magyar választási bizottságot Csepelen?” – kérdezte.

Az MSZP-s képviselő szerint Németh Szilárd nem azt mondja, hogy ki kell vizsgálni az ügyet, hanem megfenyegette őt és feljelentést tesz ellene. „Üzenem Németh Szilárdnak, hogy nem félek tőle és ki fog derülni az igazság” – fogalmazott.

Litresits András, az MSZP-Párbeszéd NVB-delegáltja jelezte, azt javasolja az NVB keddi ülésén, vegyék napirendre az ajánlóívek országos összehasonlítását.

Kitért arra, jogi szempontból kicsi a mozgástér, mivel nem lehet a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek jelöltségét felülvizsgálni.

Azt mondta, bízik abban, hogy az erőteljes hatósági fellépés, egy büntetőeljárás miatt ezek a jelöltek rádöbbennek tettükre és visszalépnek.

Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük