Connect with us

Állati

Karácsony: a szavazófülkébe nem hallatszik be a hazug propaganda

Megosztás

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint Orbánt Viktor egyetlen embertől fél, egyetlen ember tudja legyőzni: a változást akaró polgár.

A változást akaró polgár erősebb lehet mindenkinél

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke pénteken Budapesten, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Március 15. téren tartott kampányzárón a választókhoz szólva azt mondta, a szavazófülkébe nem hallatszik be a hazug propaganda, ott nem kell félni, és az ikszeléskor a változást akaró polgár erősebb lehet mindenkinél, erősebb lehet a kétharmadnál, erősebb lehet Orbán Viktornál, hangja erősebb lehet, mint „Mészáros Lőrinc és Andy Vajna összes médiája együtt” – közölte.

A politikus a 9-es lista támogatására kérte a választókat, mert szerinte az MSZP-Párbeszéd az egyedüli az ellenzéki pártok közül, amelynek részletes programja van, és árnyékkormányt állított.

Szólt arról, azért lett politikus, mert erős hite volt abban, hogy Magyarországot meg lehet változtatni, és lehet más a politika. Hozzátette: az elmúlt nyolc évben azonban szomorúan látta, hogy valóban más lett a politika, sokkal rosszabb.

Magyarországból igazságosabb hely lehet

Szerinte Orbán Viktor rútul átvert mindenkit, nincs még egy ember, akinek ekkora hatalma volt és aki ilyen mértékben visszaélt volna azzal.

Karácsony Gergely közölte, nem adta fel a reményt, hogy Magyarországból igazságosabb hely lehet.

„Úgy érzem, az a remény, ami bennem van, eséllyé változott, mert létrehoztunk egy szövetséget, a változás szövetségét” – fogalmazott. Hozzátette: az MSZP-Párbeszéd szövetségében benne vannak a liberálisok, a szociáldemokraták és az egyéni választókerületekben a Demokratikus Koalíció (DK) is.

Ez a legerősebb szövetség – hangoztatta.

36 óra múlva „az esélyből valóság lesz akkor, ha te, kedves változást akaró polgár ehhez hozzásegíted magadat és országodat” – közölte.

A miniszterelnök-jelölt jelezte, kész arra, hogy a demokratikus ellenzéki pártokkal, a DK és az LMP képviselőivel közösen vezesse ki az országot abból a válságból, ahova az elmúlt nyolc év vitte. Elmondta, kész az új kezdetre és egy új társadalmi modell, a szociális demokrácia kialakítására.

„A szociális demokrácia arról szól, hogy pontosan tudjuk, ha a demokrácia intézményei nem hatják át a mindennapjainkat, akkor újra jöhet egy szélhámos gengszter, egy újabb Orbán Viktor, aki ledönti a demokrácia intézményeit”

– fogalmazott.

Karácsony Gergely okos, halk szavú, az embereket szolgáló kormányzást ígért, és azt is, hogy egyszer és mindenkorra vége lesz a jobboldali pártok által szított békétlenségnek, gyűlölködésnek.

Azt mondta, április 9-én „arra készülök, hogy ugyanaz a srác legyek, aki most itt beszél nektek”. Hozzátette: hétfőn felkel, megissza a kávéját, elköszön a családjától, majd felül a biciklijére és beteker a Miniszterelnökségre.

Beszédét Petőfi Sándor Nemzeti dalának kezdő soraival zárta.

A választás a demokrácia ünnepe

Molnár Gyula, az MSZP elnöke is azt kérte, mindenki szavazzon az esélyes ellenzéki jelöltre, második szavazatával pedig válasszon magának jövőt.

„Menjenek el szavazni, hogy ők menjenek el végleg Magyarországról!” – utalt a kormányra.

Elmondta, a hódmezővásárhelyi választás után világossá vált, hogy az apátia fala ledőlt, és a mostani hatalom leváltható, nem kell mást tenni hozzá, csak a megfelelő helyre tenni az ikszet vasárnap. Szerinte az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjasok helyzetét, a külföldön dolgozók sokaságát nézve látszik, hogy a kormánypártoknak – állításukkal szemben – nem Magyarország az első.

A pártelnök külön szólt a fiatalokhoz is, mert szerinte minden szavazat számít, a választás pedig a demokrácia ünnepe.

„A te szavazatod is kell ahhoz, hogy egy normális, igazságos, európai Magyarország legyen a következő évtizedekben” – fogalmazott.

Molnár Gyula közölte, nem hisz azoknak, akik változást ígérnek, de kezdő képviselőként gárdamellényben mentek be a Parlamentbe, és arra panaszkodnak, hogy a Fidesz az ő programjukat hajtotta végre.

Szerinte ha valaki nem akar összefogni a baloldallal, ha a Fidesz kisebbségbe kerül, az azt jelenti, nem akar kormányváltást, és akár még Orbán Viktorral is összefog, ha a helyzet úgy alakul.

Soros György sohasem támogatott baloldali erőket

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke szerint Orbán Viktor tévedett, amikor azt hitte, végérvényesen el tudja törölni Magyarországon a baloldalt.

Hozzátette: a miniszterelnök tévedett akkor, amikor azt hitte, a magyarok elengedik a baloldali értékeket, a szolidaritást, az igazságosságot, a törvény előtti egyenlőséget.

„Téved Orbán, amikor azt hiszi, beteljesül az ő történelmi vágya, hogy újra kialakítsa Magyarországon a rasszista, neohorthysta, népnyúzó államot” – fogalmazott.

Az ellenzéki politikus azt mondta, Orbán Viktor téved akkor is, amikor azt mondja, „Soros zsoldosai” ellen harcol, mivel Soros György sohasem támogatott baloldali erőket.

Ebben az országban csak egyetlen pártot segített Soros György, a Fideszt – hangoztatta.

A szavazófülkében mindannyian legfőbb ügyészek és bírók lehetünk egyszerre

Kunhalmi Ágnes szerint Orbán Viktor abban is tévedett, hogy a magyarok nem veszik észre, az országban nem valamifajta történelmi jóvátétel vagy igazságszolgáltatás történik, nem is egy új nemzeti középosztály kialakítása, hanem pusztán pár családtagjának a kistafírungozása.

Hozzátette: vasárnap a választók a szavazófülkében mindannyian legfőbb ügyészek és bírók lehetnek egyszerre.

A hídfő mellett felállított színpad előtt összegyűlt hallgatóság MSZP-feliratú zászlókat és lufikat tartott. Sokan viseltek a helyszínen osztogatott piros színű, Elmegyek szavazni feliratú pólót, amelynek hátoldalára a Karácsony feliratot és a 9-es számot nyomtatták.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük