Connect with us

Kerítésen innen

A Balog-pótló Kásler Miklós: a halálos betegségeknek jó 70-80%-át a Tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni

kasler
Megosztás

Kásler Miklós neve ma még nem mond sokat az átlag polgárnak, de az orbáni terv az, hogy országszerte világhírűvé tegye. A hírek szerint Ő váltja Balog mindenminisztert posztján.

 

Ki is Kásler?

Hivatalosan: Széchenyi-díjas magyar onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója

 

Megnyilatkozásai alapján:

„Tudni illik a halálos betegségeknek jó 70-80%-át a Tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni.”

„Az Ősrobbanás-elméletben, spekuláció…”

„Az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia képletet (E=mc²) már megcáfolták”

„Jézus Krisztus arcmását ábrázoló torinói lepel “eredetisége ellen egyetlen tudományos érvet sem tudtak felhozni

„A halálos betegségek 70-80%-a pedig “a Tízparancsolat betartásával elkerülhető.”

Kásler Miklós egyébként gyakori vendége az Echo TV és más, jobboldali médiumok nemzeti-ezoterikus műsorainak, ahol nagyjából ugyanezeket az eszméket népszerűsíti, és a modernitás, mint olyan ellen szokott érvelni. Ilyen előélettel nem csoda, hogy rá esett – ha a hír igaz – minden magyarok miniszterelnökének választása.

Kálmán C. György tömören csak ennyit fűzött hozzá közösségi oldalán:

„Gödel.
Einstein.
Biblia.
Ősrobbanás.
Finnugrisztika.
Stb.
Aki ennyi mindenhez ért, hogy ne értene az oktatáshoz, kultúrához, egészségügyhöz, sporthoz, bármimáshoz?”

 

(forrás: mérce)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük