Connect with us

Sport

Parasport és erőszak?

Megosztás

A címben nem véletlenül szerepel a kérdőjel. A hír annyira bizarr, annyira hihetetlen, hogy az elfogulatlan olvasó önkéntelenül is érez némi kétségeket: mi oka lett volna a brazil kerekesszékes női kosárcsapat három tagjának arra, hogy egy negyedik társukat megerőszakolják? Mi értelme vagy haszna lett volna?

Márpedig az ügy létezik, már halálos áldozata is van, és a rendőrség is vizsgálatot folytat az Insidethegames híradása szerint.

Eszerint a brazil női kerekesszékes kosárlabda-válogatott három játékosát azért függesztették fel, mert nemi erőszakot követtek el az egyik csapattársuk ellen. A háromszoros paralimpiai résztvevő Lia Martinst, Denise Eusébiót és Geise Vieirátazért tiltották el – nem vehetnek részt az augusztusi világbajnokságon sem –, mert a vád szerint egyik csapattársukkal olyat tettek, amely elsőre szinte elképzelhetetlen: közös erővel akarata ellenére kiszedték a székéből, a földre teperték, levetkőztettek, majd egy szexuális segédeszközzel – műpénisszel – zaklatták. Minderről fotókat is készítettek, amelyeket WhatsAppon továbbítottak egymás közt. Egyes információk szerint a csapatkoordinátor Gracielle Silva azért lett öngyilkos májusban, mert őt is megvádolták, hogy részt vett az erőszakos cselekedetben, a szexuális abúzusban.

Ha igaz a történet, ez példa nélkül álló botrány a parasport történetében: így is értékeli az ügyet Mizael Conrado, a brazil paralimpiai bizottság elnöke az O Globo című lapban. Szavai szerint „Az eset az egész paralimpiai mozgalmat elszomorítja. Magatartási kódexünk az ilyen visszaéléseket szigorúan tiltja és bünteti. Ha a sportolók vétkesnek bizonyulnak, örök eltiltás lesz a büntetésük.”

Lia Martins: ez csak egy rossz viccnek indult

Ugyanakkor Lia Martins az egész incidenst csak egy rossz viccnek nevezi, ami egy szexuális segédeszközökről szóló beszélgetéssel kezdődött. Mint mondta: „Ez csak egy rossz viccnek indult, és most tönkre fogja tenni az életemet.”

Hát, elég rossz vicc az, ami miatt öngyilkos lesz a csapatkoordinátor: de az sincs kizárva, hogy mégsem teljesen igaz a történet, és a rosszindulatú pletykák, mendemondák kergették az öngyilkosságba Gracielle Silvát – ebben az ügyben már a rendőrség az illetékes.

De ne feledjük: ez egy, elszigetelt, példa nélkül álló eset a parasport világában, korábban ilyen sosem fordult elő.

Hát – döntsön a vizsgálat. Nekünk nem tisztünk.

Szele Tamás

Sport Mindig

Kapcsolódó:

Luc Besson, az erőszaktevő? Újabb nemi erőszak vád

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük