Connect with us

Ez a nap

A köztévében osztotta ki Orbánt egy olasz EP-képviselő

Megosztás

Gianni Pittella: Orbán nem mondhatja, hogy kivesz az Európai Unióból amit akar, aztán amikor adni kellene valamit, arra nem hajlandó.

Az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője szerint nem a magyar nép, hanem a magyar kormány a felelős, amiért megbuktatott egy 160 ezer menedékkérő áthelyezésére vonatkozó tervet, pusztán azért, mert nem volt hajlandó ezer menedékkérőt befogadni.

A magyar kormánynak szolidaritást kell vállalnia az Európai Unió (EU) többi tagországával – közölte az olasz politikus az M1 aktuális csatornának adott interjújában.

Gianni Pittella felidézte, hogy Olaszország több ezer bevándorlót, menekültet fogadott be anélkül, hogy bizonyos európai országok részéről a szükséges szolidaritásban részesült volna.

Ezzel szemben bizonyos kormányok, mint a magyar kormány, nem voltak hajlandók ezer menekültet befogadni. Nagyon alacsony számról beszélünk, ha összevetjük azzal a több százezer bevándorlóval, menekülttel, akiket Olaszország, Franciaország és Németország befogadott – tette hozzá.

Külön kell kezelni a menedékkérőket és a gazdasági bevándorlókat

Az olasz politikus szerint külön kell kezelni a menedékkérők és a gazdasági bevándorlók helyzetét. Azokra, akik háború elől menekülnek, a befogadás elve vonatkozik.

A gazdasági migránsok érkezését szerinte meg kell tervezni, meg kell nyitni a jogszerű csatornákat számukra, figyelembe véve, hogy milyen szakmai képesítésekre van szükség egy olyan Európában, ahol egyre kevesebb gyermek születik, ahol kedvezőtlen a demográfiai helyzetet jellemző úgynevezett korfa, ahol bizonyos szakemberekből hiány alakult ki.

„Miért kellene megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy afrikai országokból érkezzenek olyan emberek, akik így tesznek egy lépést a saját problémájuk megoldására, és hozzájárulnak a mi problémánk megoldásához is?” – tette fel a kérdést.

Szerinte ezt ideológiai okokból vagy egy „vallási természetű előítélet miatti óvintézkedésből” elutasítani irracionális gondolkodásmódra vall, amit csak a választási logika diktál, amely egyedül a szavazatgyűjtést tartja szem előtt.

A kötelező kvótával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy az áthelyezés a menedékkérőket érinti, nem a gazdasági migránsokat.

Egy menedékkérő, ha eredetileg Belgiumba vagy Németországba akart is menni, ott marad, ahol adottak számára a méltóságteljes életkörülmények. Ezért ürügynek nevezte, hogy ha ők egy meghatározott helyre akarnak menni, de köteleznék őket, hogy máshova menjenek, úgysem maradnának ott – mondta Gianni Pittella.

A magyar kormánynak is szolidaritást kell vállalnia

Ahogy az olaszok szolidárisak a magyarokkal, amikor a strukturális alapok megítéléséről van szó, a magyar kormánynak ugyanúgy szolidaritást kell vállalnia Olaszországgal a menedékkérők bizonyos hányadának megosztásában.

„Nem arról van szó, hogy menedékkérők százezrei kerülnének át Magyarországra” – közölte, hanem arról, hogy „kis kvótákra felosztva” kerülnének mind a 27 európai országba.

Mindenben helye van a vitának, kivéve, ha a parlament és a tanács megegyezésre jut valamiben, annak kötelezőnek kell lennie, különben „komolytalan az egész” – mondta a szociáldemokrata politikus.

Gianni Pittella arról is beszélt, tisztában van azzal, hogy az olasz, a francia és a német hagyományok nagyon különböznek a magyar, a lengyel vagy a szlovák hagyományoktól, ezért nem mondja, hogy Magyarországnak ki kell tárnia a kapuit és be kell fogadnia százezer menedékkérőt, csupán „kis léptékű, akár szimbolikus kvótáról” beszél.

Bizonyítani kell, hogy nem veszítettük szem elől a szolidaritás elvét, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem mondhatja, „én az Európai Unióból kiveszem, amit akarok”, aztán amikor adni kellene valamit az EU-nak, arra nem hajlandó, mert az már „nem tetszik”.

Senki sem kéri Orbán Viktortól, hogy megnyissa a kapukat „boldog-boldogtalan előtt”, ha ő ilyet állít a magyar állampolgároknak, „akkor hazugságot állít” – mondta az európai parlamenti képviselő.

(forrás: MTI)

Szerző

1 Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük