Connect with us

Ez a nap

Kitálalt Kósáról a csengeri asszony

Kósa és a csengeri asszony
Megosztás

A Kósával üzletelő csengeri asszony, Szabó Gáborné a svájci menedékjogi eljárásban elmondott mindent itthoni ügyéről. Ügyvédje a Független Hírügynökségnek arról beszélt, hogy papír van a birtokában arról, hogy Kósa Lajos külföldi érdekeltségű vagyoni értékű jogot kapott volna ajándékba. Nem 100-200 milliósat – mondta Helmeczy László.

Nagyjából a felénél tart a legfeljebb hatvan napos kiadatási eljárás Svájcban Szabó Gáborné ügyében (a „csengeri asszony” nem járult hozzá az egyszerűsített kiadatáshoz), amelynek keretében menedékjogot kért, mert nem akar hazajönni. Ennek során részletes vallomást tett az itthoni ügyekről is – tudtuk meg Helmeczy Lászlótól.

Az ügyvéd elmondta, hogy megkapta svájci kollégájától Szabóné vallomását, amely

„nem fog örömöt szerezni Kósa Lajosnak”.

Az ügyvéd több interjúban elmondta, hogy ő se tudja, létezik-e az a bizonyos 1300 milliárd forintos örökség. Más források szerint a csengeri nő ebből lepapírozott formában 800 milliót ajándékozott volna Kósa anyjának.

Védence a svájci vallomásban megismételte: van hagyaték – mondta el Helmeczy László.

Az ügyvéd szerint a svájci vallomásban azt is állította a csengeri nő, hogy a Kiskun Tender Kft.-től kapott 50 milliós kölcsönt, és azt készpénzben továbbadta Kósa Lajosnak.

Emlékezetes, Szabó Gábornéról a választások előtt kiderült, hogy egy – vitatott – okiratban 1300 milliárd forintot bízott rá az előző kormány miniszterére. Kósa szerda reggel az ATV-ben azt mondta az ügyről, hogy az eset tanulsága, hogy az ellenzék mindenre képes, de hogy mire, azzal kapcsolatban azt mondta, majd a rendőrség kideríti. A fideszes politikus azt sejtette, szándékosan küldhették rá a csengeri nőt, és hamisak a közjegyzői papírok.

(Forrás: Független Hírügynökség)

Kapcsolódó:

Kósa szerint az ellenzék tehet 1300 milliárdos botrányáról

A csengeri örökösnő szerint Kósa jó barátjuk volt

Kósa Lajos együtt szurkolt az olimpián a csengeri nő üzlettársaival

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Boér Gábor

    2019.09.15 11:21 at 11:21

    Még a szeme sem sem áll jól! Tiszta fideszes!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük