Connect with us

Ez a nap

Kormányzati kényszerzubbony az önkormányzatokon

Megosztás

Néhol meggyőződésből, de jellemzően inkább a kormányzati retorzióktól félve fogadják el a települési önkormányzatok a maguk Stop Soros-határozatát.

Azóta, hogy a fideszes Szita Károly kaposvári polgármester január közepére a Bálnába invitálta a vidéki településvezetőket, a kormánypárti irányítású önkormányzatok sorra hozzák meg a „bevándorlásszervező Soros-irodák” kitiltására vonatkozó helyi határozataikat.

A rendezvényen több olyan polgármester is részt vett, aki titkon bevallotta, hogy a saját meggyőződéséből biztosan nem ment volna el a találkozóra. Beszéltünk például olyan Hajdú-Bihar megyei független kistelepülési vezetővel, akit, miután előre közölte, hogy „nem hajlandó részt venni ebben a hülyeségben”, folyamatosan hívogattak a helyi kötődésű államtitkárok. Hatásukra végül ő is „jobb belátásra tért”.

A választásokhoz közeledve a nyomásgyakorlást egyre erősebben érzik a települések vezetői. Gémesi György, Gödöllő független polgármestere emlékeztet, hogy nem a mostani az első alkalom, amikor a Fidesz saját pártpolitikai céljaira veszi igénybe az önkormányzatokat.

„Aki pedig szembemegy a központi akarattal, az nem sok jóra számíthat: a renitens település eleshet az állami támogatásoktól, a fejlesztési pályázatok elbírálásánál például komoly hátrányba kerülhet” – mondja Gémesi. De vannak más eszközök is a hatalom kezében: amikor például a Gémesi vezette testület a 2016-os népszavazás idején nem alkotta meg a saját kvótaellenes határozatát, a kormánypárti médiumok úgy kommentálták a döntést, hogy Gödöllő városa 1500 menekült befogadását tervezi.

Akadnak azért a kormányzati nyomással nyíltan szembeszegülők is. Ilyen a gazdaságilag független, 300 lelkes zempléni Komlóska. „Százszázalékosan tudom, hogy feketelistán vagyunk, 2014 óta ugyanis semmilyen állami támogatást nem kaptunk” – mondja Köteles László, a község polgármestere. „A mostani hatalom nem szereti, ha egy település a saját lábára áll, arra törekszik, hogy mindenkit függésben tartson.”

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

A kormánynak nem érdeke az önkormányzatok megerősödése

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük