Connect with us

Gyorshír

Kósa Lajos: Junckert nem bíráljuk. Nem isiászozunk, nem azzal jövünk, hogy az Elnök Úr az európai adóelkerülés luxemburgi atyja

Megosztás

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati kampányfőnöke az atv.hu-nak adott villáminterjút. Kósa most sem tagadta meg önmagát, ismét eljátszotta az utóbbi időben már megszokott jeleneteit, állításai enyhén szólva is kétségessé teszik, hogy képes lesz valamikor visszaügyeskednie magát Orbán kegyeibe.

Kósa
Megosztás

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati kampányfőnöke az atv.hu-nak adott villáminterjút. Kósa most sem tagadta meg önmagát, ismét eljátszotta az utóbbi időben már megszokott jeleneteit, állításai enyhén szólva is kétségessé teszik, hogy képes lesz valamikor visszaügyeskednie magát Orbán kegyeibe.

Úgy tűnik ez a hajó már elment,

Kósa a Fideszben beküzdötte magát a futottak még kategóriájába. Hogyan éli meg ezt a szituációt nem tudhatjuk, azt érzékeljük, a még megmaradt kapcsolatrendszere elegendő a famíliája vagyoni helyzetének a javítására. Akik ismerték még az 1990-es évek elején egy szerény, udvarias fiúnak írták le, akinek jól vágott az agya is. Idővel sok minden változott, eltűnt a szerénység, a udvariasság helyett jött a kivagyiság, s a családi kassza is szépen gyarapodott. Utóbbi időben számos kétes ügyben bukkant elő a neve, de ez különösebben nem rázta meg, úgy tűnik a tartója tudtával gazdagszik a család.

A kis bevezető után lássuk a „humorzsák” politikus miket is mondott az interjúban

Kósa nem számít arra, hogy a Fideszt kizárnák az EPP-ből, és ennek egyszerű oka van szerinte:

„Józan ésszel nehezen belátható, hogy az igazság kimondása, az bűn .”

Ahhoz, hogy a Fidesz kizárását napirendre tűzzék, a Néppárt legalább hét pártjának az indítványa kell, öt különböző országból, ez a feltétel, úgy tűnik, hogy már teljesült.

Kósa Lajos minderre azt mondta, azért sem számít a Fidesz kizárására:

„ezt korábban is felvetették a bevándorlás párti EPP politikusok. Eddig erre nem került sor, most sem számítunk rá. Egész egyszerűen azt gondoljuk, hogy az igazság tisztázása nem ok arra, hogy bárkit kizárjanak egy pártcsaládból. A tények megvitatása, pontosítása az európai uniós választás előtt közérdek”.

Örül…..

Kósa Lajos szerint most, az európai parlamenti választás előtt „egy vita zajlik” és „ő örül ennek”, mert mindenki számára világossá válhat, hogy mit gondol a Bizottság a migrációval kapcsolatban folytatott politikájáról:

„A brüsszeli bürokraták úgy vélik, hogy a migránsoknak osztogatott ingyen névtelen hitelkártya sok milliárd forint értékben, a kötelező elosztási kvóta, a bárki által feltételek nélkül megkapható migránsvízum, ami jogosít az európai unióba való belépésre, ezek mind nem a migrációt ösztönző lépések. Mi azt gondoljuk, hogy a határokat, az európai emberek biztonságát, Európa keresztény civilizációját megvédeni kell, nem leépíteni. A választókat tájékoztatni kell ahhoz, hogy helyes döntést tudjanak hozni. Ha egy vita ezt segíti, annak mindenki csak örülhet”

„…kitűnő alkalom…”

Kósa igen egyszerűen elintézte az Európai Bizottság nyilvánosságra hozott nyilatkozatát arról, hogy mindaz, amit Orbán állít nem igaz:

„kitűnő alkalom, hogy ezeket mind tisztázzuk. Mi úgy tudjuk, hogy az Európai Parlament kezdeményezte a migránsvízum kiadásának jogszabályalkotását az Európai Bizottságnál. A Bizottság nem mondhatja azt, hogy nem fog foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ez egyszerű képmutatás. Mi úgy tudjuk, hogy az Európai Bizottság hozzájárult és finanszírozza a névtelen banki migránskártyák kiadását 2-3 ezer eurós fedezettel ellenőrizetlen, ismeretlen személyeknek. Ezt egyébként maga a Bizottság sem tagadta.”

Érti a „bikkfanyelvet”

Kósa kitért arra, úgy tudják, hogy a Bizottság számtalanszor kezdeményezte már a kötelező áttelepítési mechanizmust és akármilyen bikkfanyelven hívják is azt, a tartalma változatlan, kötelezően áttelepíteni a migránsokat olyan országokba is, amelyek ezt nem akarják:

„De, ami a lényeg, maga a Bizottság fenyegette meg különböző ötletekkel azokat az országokat, akik azt mondták, hogy köszönik szépen, ebből nem kérnek, mert ők a szolidaritást más módon értelmezik. Például úgy, ahogy Magyarország. Mi megvédjük a schengeni határokat, az európai külső határokat, és ez nagyon sok pénzbe kerül. Ezt az Európai Unió nem ismeri el, nem finanszírozza”

??????

A Fidesz az Európai Néppárt pártcsaládnak a tagja, a kormány egy néppárti politikust bírál és plakátol ki. Ennek ellenére Kósa értetlenkedve fogadja a néppárti kritikákat:

„Hadd fordítsam le: azt akarja mondani bárki a Néppártban, hogy néppárti politikust nem lehet bírálni, mert azt azonnal a Néppárt kizárással fenyegeti? Nonszensz!”

Juncker kiplakátolása kapcsán pedig azt mondta:

„Ráadásul nem bíráljuk. Nem isiászozunk, nem azzal jövünk, hogy az Elnök Úr az európai adóelkerülés luxemburgi atyja, nem vonunk mérleget annak kapcsán, hogy az ő elnöksége idején hagyják el a britek az uniót, viszont jönnek be millió számra ellenőrizetlenül a migránsok. Csupán elmondjuk, hogy milyen álláspontot képviselnek. Nem értünk egyet Juncker úrral. Ez csak ennyit jelent”.

Jogok és kötelességek

Kósa hangoztatta minden uniós országnak joga van ahhoz, hogy eldöntse, meg akarja-e változtatni népességét, kultúráját, szokásait, elképzelését az életről, a családról, politikai vitának mondta, ami most történik:

„Ha bármelyik politikus azt képviseli az Európai Unióban, hogy a politikai vitának nincs helye a demokráciában, az egy különös felfogás. Nekünk van már tapasztalatunk hasonló vélekedésről, azt a rendszert kommunista diktatúrának hívták.”

….Eszemben sincs!….

Az ATV munkatársának közbevetésére, hogy ugye, nem a kommunista diktatúrához hasonlítja a Juncker vezette Európai Bizottságot, Kósa úgy reagált:

„Eszembe sincs! Csak azt mondjuk, hogy vigyázzunk vele, mert az a rendszer, ahol a politikai vitának nincs helye, az nagyon nem hasonlít a demokráciához”.

Kósa Lajos szavaiból kiderült, nem a kizárásra játszanak, és eszük ágában sincs, hogy maguktól kilépjenek a Néppártból. Orbán számára bármelyik megoldás jó. Ha maradnak, akkor azt tudja bizonygatni, hogy szavának súlya van a Néppártban, ha kizárják a Fideszt, akkor a szerinte migrációpárti erőket vádolhatná, magát Európa megmentőjének tüntethetné fel. Ilyen az, amikor Orbán pórázát a Néppárt túlontúl lazára fogta, engedte, hogy azt tegyen, amit a belpolitikai érdeke diktál.

Nem számoltak azzal, hogy ezzel kiengedték Európa rossz szellemét a palackból, aki jelenleg nyeregben érezheti magát. Ezen érdemben csak a magyar választók képesek változtatni akkor, ha május 26-án Orbán nem tudja az EP mandátumok több mint a felét megszerezni. Ha ezt sikerül elérni, akkor a magyar kormányfő meggyengülve, kevesebb veszélyt jelenthet az európai értékekre.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük