Connect with us

Ez a nap

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a „Stop Soros” törvénycsomag miatt

Kötelezettségszegési eljárás a Stop Soros miatt - Soros György
Megosztás

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a Stop Soros törvénycsomag miatt, és bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás – jelentette be az Európai Bizottság.

Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő arról számolt be, hogy úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek a magyar kormánynak, és ezzel megindul az eljárás a júniusban elfogadott törvénycsomag és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás ügyében, a testület szakértői szerint ugyanis több szempontból is komoly aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az új rendelkezések összeegyeztethetők-e az uniós joggal.

A brüsszeli bizottság indoklása szerint egyrészt a menekültügyi kérelmekhez nyújtott segítség kriminalizálása és az egyéb korlátozó intézkedések csorbítják a menedékkérők jogát, hogy kommunikálhassanak az érintett nemzeti, nemzetközi és civil szervezetekkel, ami sérti a vonatkozó uniós irányelveket. E törvény továbbá indokolatlanul korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, és nem veszi kellőképp figyelembe az eljárási garanciákat, az érintettek jogait. Másrészt a menedékkérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó újabb indok bevezetése sérti a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvet, az EU alapjogi chartájával összeegyeztethetetlen módon korlátozza a menedékjogot – közölte a bizottság.

A magyar hatóságoknak két hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a fenti kifogásokra. Ha nem érkezik válasz, vagy nem tekinthető kielégítőnek, akkor az Európai Bizottság dönthet úgy, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően szükség esetén az Európai Bíróság elé vihetik az ügyet.

tájékoztatás szerint Brüsszel figyelembe vette a Velencei Bizottság értékelését is. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel, rámutatva, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.

A kormány indoklása szerint az újabb alaptörvény-módosítás célja, hogy megvédje Magyarország nemzeti szuverenitását és megtiltsa idegen népesség betelepítését az országba, a „Stop Soros” törvénycsomag pedig büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését.

A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan az Európai Bírósághoz fordult a magyar menekültügyi szabályozás ügyében,

a harmadik szakaszba léptetve ezzel a 2015 végén kezdeményezett jogsértési eljárást.

A bizottság szerint a magyar szabályok bizonyos pontjai nincsenek összhangban a közösségi joggal, a hatóságok pedig máig nem orvosolták a problémákat. A testület egyebek mellett kifogásolja, hogy Magyarországon kizárólag a tranzitzónákon belül lehet menedékkérelmet benyújtani, s ezekben csak korlátozott számú személy számára és túlságosan hosszú várakozási idő után teszik lehetővé a hozzáférést a menekültügyi eljáráshoz. Emellett a nem megfelelő szabályozás miatt fennáll annak kockázata, hogy a migránsokat megfelelő biztosítékok nélkül küldik vissza, megszegve a visszaküldés tilalmának elvét.

Amennyiben egy tagország az Európai Bíróság első ítélete ellenére sem cselekszik, a bizottság újabb jogsértési eljárást indíthat, és ekkor már egyetlen figyelmeztetés után a bírósághoz fordulhat, pénzbírság kiszabását javasolva az érintett állammal szemben.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Három kötelezettségszegési eljárás is bírósági szakaszba lép

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük